2018.11.02. 13:00
Már csak két napig látogathatók a dínók!
Az időszakos földtörténeti kiállítás, Magyarország legnagyobb dinoszaurusz parkja november 4-ig, vasárnapig tekinthető meg a Veszprémi Állatkertben.

A dinoszaurusz parkban található élmény- foglalkoztatókkal, melyek célja, hogy a gyermekeket játékosan ismertesse meg a régészek munkájával, miközben sok új érdekes információt szerezhetnek Földünk több száz millió évvel ezelőtti állatvilágáról.

Három foglalkoztató sátor áll a gyerkőcök rendelkezésére, melyekben animátorok segítik a fiatalokat. Az egyik sátorban egy ingyenes mini ásatás került kialakításra, ahol az ifjú paleontológus-növendékek kiáshatják „saját” dinoszaurusz fosszíliájukat, és közben a szerencsések érdekes kincsekre bukkanhatnak a homokozóban.

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon milyen színűek lehettek a dinoszauruszok, ugyanis erre bizonyítékot találni még a szakembereknek sem egyszerű feladat. A legkisebbeknek egy külön sátorban lehetőséget biztosítanak arra, hogy saját elképzeléseiket papírra vessék. Ráadásul a színezéshez minden szükséges kelléket biztosítanak, hogy minél szebb és fantáziadúsabb alkotások születhessenek. Mindenkinek, aki az Ajándékboltban felmutatja az adott napra érvényes gyermek belépőjegyét, 1 db kifestő lapot adnak ajándékba.

A harmadik sátorban gipszbe öntött dinócsontváz kivésésére van lehetőség. Az óvatos és aprólékos munka során megismerkedhetnek a gyerkőcök a régészkedéshez szükséges eszközökkel, miközben kézügyességüket is fejleszthetik. Miután minden csont épségben a felszínre került, már csak össze kell állítani a csontvázat, melyet természetesen haza lehet vinni.

Lehetőség van különleges emlékfotót készíteni egy félelmetes T. rex társaságában, a legbátrabbak pedig kipróbálhatják, hogy milyen dinoszaurusz háton lovagolni.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva