Krausz Andrea | 2018.07.12. 19:09
Hullámzás várja a Balaton-átúszókat
A szabadvízi úszás olyan feladat, amire fizikailag is fel kell készülni

Nyolcezer emberre számítanak szombaton a kétszer is elhalasztott Balaton-átúszáson. A szervezők csütörtökön döntöttek az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzésére alapozva, hogy ezen a héten megrendezik az erőpróbát.

A OMSZ előrejelzése szerint 5-10 centiméteres hullámokra lehet számítani szombaton a Balaton-átúszáson. Máth István, a Budapesti Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója a Like Balatonnak elmondta, hogy nem lehet azt várni, hogy tükörsima vízfelület fogadja az indulókat. A tiszteletet parancsoló, 5,2 kilométeres táv, valamint a szabadvízi úszás olyan feladat, amire fizikailag is fel kell készülni. Az sem elég, ha valaki egy feszített víztükrű medencében rója a hosszakat. Érdemes a kihívás előtt kipróbálni, hogy a Balatonnak például nem látjuk az alját és hogy hullámokkal is találkozhatunk.

Akik beneveztek, számoljanak azzal, hogy hátulról, tehát északi irányból fúj majd várhatóan a szél. Előfordulhat, hogy valakinek begörcsöl a lába, vagy pihenésre van szüksége. Az úszófolyosó jobb oldalán, 30-40 méterenként állnak majd azok a vitorlások, amelyekbe pihenésképpen belekapaszkodhatnak a résztvevők.

Idén több kísérőhajóval készülnek a szervezők, akik szőlőcukrot, ivóvizet biztosítanak az úszóknak. Előfordul, hogy valaki nem bírja a távot, ekkor felveszik a legközelebbi vitorlásra. A mentők azonnal hívják a kórházhajót, ahol ellátják, majd biztonságban kiviszik a partra az illetőt.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva