– Hogy milyen volt akkoriban? Volt hal! Ponty, keszeg! – mondja. – Aztán 1999-ben hozott a sors a Balaton-felvidékre. Füreden, az MKB üdülőnek volt egy hajókikötője, és ott horgásztunk leginkább angolnára.
András szerint kell valaki, egy hozzáértő, aki megmutatja az első lépéseket – a horgászatban is. Őt – idézem az idős horgászt – „a barátnője fia tanítgatta”.
– A nyugalom, a semmittevés, a csodás környezet fogott meg a horgászatban – teszi hozzá és hangsúlyozza, hogy csónakból soha, kizárólag parton dobja be a csalit, akkor, amikor feljön a nap, vagy alkonyatkor, de soha sem sötétben.
Kedvenc balatoni helyei Udvari, Tihany és Zánka, csak mint mondja, az a baj, hogy nyáron nem lehet horgászni említett placcokon, mert strand is üzemel a parto(ko)n. Nincsenek nagy fogásai, nem is ezért horgászik.
– Sok halat elengedek, nem bosszankodok rajta. Ja! A Balaton déli partján pedig a Mária árok kitűnő horgász hely – jegyzi meg Bálint András, aki persze nézi a műholdas csatornákon a horgász műsorokat. Szerinte amúgy milliókat is lehet költeni a felszerelésre, ami szintén fontos, ám ő leginkább a veszprémi „lengyel piacon” szerzi be a botot, damilt, orsót.
– A horgászatban fontos a baráti társaság is. Többnyire nincs probléma a horgászok között, de például Fövényesen volt, aki féltette a helyét, ám szerintem igazán foglalt hely nincs a Balatonon – vélekedett Bálint András.
Szöveg: JLI Fotók: Fazekas László
