A balatonmagyaródi település első említése 1308-ból való Magyarad formában. A 14. században sűrűn cserélt gazdát, majd 1470 körül a Báthoryak tulajdonába került. A törökök már az 1530-as években jártak a településen, ám ekkor még csak az átkelőt használták. Az 1540-es évektől azonban sűrűn pusztítottak a faluban is, de a zalavári és komáromi katonák is portyáztak a községben. A 17. századtól a törökök adóztak is a faluban. 1686-ban németek és horvátok keltek át Magyaródon, és teljesen felgyújtották azt. A sok viszontagság ellenére a falu mindig újraépült.
A Kányavári-sziget a Kis-Balatonnál Balatonmagyaród közelében
1696-ban Széchényi György kezére jutott, és gyors fejlődésnek indult a település. S a falu nagy nyitottságából következő támadások és járványok, valamint a Zala áradásai ellenére jelentős településsé fejlődött. 1739-ben fatemplomot kapott a település. A 19. században több nemesi család is megjelent Magyaródon, de jobbágyok is nagy számban választották új lakhelyüknek. 1848-ban már 752 fő élt itt, a 19. század végére pedig bőven 1000 fő felett volt a lakossága, többségében középparaszt.
Az 1920-ban kezdődött meg a Kis-Balaton lecsapolása, mely révén sok értékes mezőgazdasági földhöz jutott a település. 1924-ben nagyközség lett, illetve a Széchenyiek zalai uradalmának központja. Az 1960-as évektől lakosságszáma nagyban lecsökkent, mivel sokan városokba költöztek. Az 1990-es évektől, a Kis-Balaton rekonstrukciójával egyre nagyobb szerep jutott a településen az idegenforgalomnak, amely mára egyik főprofiljává vált. A településen polgárőrség is működik.
Balatonmagyaród a Kis-Balaton mellett Zalavár közelében, a Zalakomár és Sármellék között futó út mellett fekszik, autóbusszal leginkább Zalakomárról jól megközelíthető, de érkezik járat ide Keszthelyről is. A település területének egy jelentős hányada a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védettsége alatt áll.
