likebalaton.hu | 2018.07.07. 09:26
Pénteken elkezdődött a Rozé, Rizling és Jazz Napok Veszprémben!
Péntek délután kezdődött a királynék városa szívében, az Óváros téren a Rozé, Rizling és Jazz Napok.

Kezdéskor még csak leginkább a szervezők, és a dolgozók voltak jelen a helyszínen, de rövid időn belül megérkeztek az érdeklődők is. Fél óra alatt nagyjából meg is telt a tér a vendégekkel, kiadták az első ízletes borokat, és a hangszórókból szóló zene, a fények, és a fesztiválhamburger illata a családias számú résztvevőből is fesztiválhangulatot varázsolt.

Somodi Csenge már nem az első Rozé, Rizling és Jazz Napokon vesz részt a vendéglátós csapat tagjaként. Idén a Légli, Konyári és a Madaras borászatok kínálatát ajánlja a vendégeknek. Tapasztalatai alapján hétvégén, péntek, szombaton van az igazi hajtás a fesztiválon, főleg késő este. A fesztiválozók leginkább a rozé borokat keresik, és a könnyedebb fehérborokat, de például vöröset, és félédes, édes bort minden évben kerestek. Most erre a keresletre kiemelten odafigyeltek a szervezők, így majdnem minden bódéban megtalálhatóak ezek a fajta borok is. Csenge a Konyári Rozét emelte ki a kínálatukból, mint kedvencet, de elmondta azt is, hogy ezt a fajtát általában a vendégek is nagyon szívesen fogyasztják. Aki jobban szereti a könnyedebb, illatosabb borokat, azoknak pedig a Légli 333 bort ajánlotta. De természetesen minden igényre fel vannak készülve, és készségesen ajánlanak más típusú nedűket is, a vendégek kérései alapján.

Aki nemigazán szereti a borokat, az is nyugodtan látogasson ki a térre, hiszen limonádékat, koktélokat, és kézműves söröket is van lehetőségünk megkóstolni a helyszínen. A fülledt időnek köszönhetően a muslincák sajnos állandó társaink itt a szabadtéri fesztiválon, de az eső legalább nem esik, és úgy tűnik még jó ideig nem is kell elővenni az esernyőket.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva