likebalaton.hu | 2018.07.11. 20:00
Tizenhat halőr a balatoni orvhalászok ellen
Orvhalászat miatt az első félévben hét személy ellen kezdeményezett eljárást a Balatoni Halgazdálkodási Zrt., míg tavaly ilyenkor ügyben intézkedtek. Legutóbb Badacsony térségében buktak le, s akadt olyan szabályszegő is, akit letöltendő börtönre ítéltek. Jelenleg 16 halőrt foglalkoztat a társaság, s teljes erőbedobással dolgoznak a nyáron.

– A lefoglalt hal mennyisége az idén nem volt számottevő – közölte Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. horgászati igazgatója. Hozzátette: az év elején három ember ellen indult eljárás, a kikötőkben telelő keszeg állományt gereblyézték, s egyszer a Nyugati-övcsatornán értek tetten egy szigonyos halászt. Néhány nappal később szinte ugyanott két orvhalász zárta el hálóval a csatornát teljes szélességben.

Tavasszal újabb illegális halász bukott le Balatonberény térségében, aki hálóval próbálta ritkítani a pontyállományt. Az illető sokadszor került a halőrök „hálójába”, s a bírósági eljárás során letöltendő börtönbüntetést kapott. Havranek Mihály kiemelte: Badacsony térségében a múlt héten hosszú figyelés és adatgyűjtés során bukott le egy orvhalász.

– Az adott időszakban eltérő szabályszegés a jellemző – folytatta. – Nyáron elsősorban a Balatonra érkező nyaralók követnek kisebb-nagyobb vétséget. Az orvhalászatnak ez az időszak kevésbé kedvez: egyrészt sok a turista, illetve a víz hőmérséklete megnőtt, s a hálóban gyorsan tönkremennek a halak. Ezért túl gyakran kellene vizsgálni a kifogott példányokat, ez viszont jelentősen növelné a lebukás kockázatát.

A Balatonnál 16 halőrt alkalmaznak, ugyanakkor ha indokolt, a zrt. átmenetileg más területről is átcsoportosíthat szakembereket a tóhoz. Havranek Mihály rámutatott: a horgászok közül sokan segítik a halőrök munkáját, ugyanis egyre többen rájönnek, hogy a halállomány megvédése közös érdek.

– Az eszközparkunkat folyamatosan próbáljuk fejleszteni, amelyhez segítséget kapunk a Mohosztól is – tudtuk meg a horgászati igazgatótól. Azt, hogy pontosan milyen berendezésről van szó, nem kívánta részletezni. Oka: a felszerelés váratlan alkalmazása helyzeti előnyt nyújthat a szabálytalankodókkal szemben. Hozzátette: a halőrzés, a balatoni halállomány védelme kiemelkedően fontos a társaság életében. S nem elég tudatos szakmai munkával megteremteni a jó fogási esélyeket, hanem azt meg kell védeni az orvhalászokkal szemben.

Horgászboltok, horgásztavak a Balaton körül

Mindent a pecázásról

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva