likebalaton.hu | 2018.07.07. 16:00
Új parlagfű alfaj a Balatonnál
Már júniusban virágzik és az állomány 3-5 százalékát teszi ki a parlagfű új alfaja. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara közleményében hívta fel a figyelmet a változat megjelenésére, amely elleni védekezésben a jövőben új kihívások várnak a gazdákra. A növény már Somogyban is megjelent.

– A parlagfű az egyik legalkalmazkodóbb és legjobban elterjedt magról kelő kétszikű növény – mondta Tóth István. A növényvédelmi szakmérnök hozzátette: a közelmúltban azonosították a növény új alfaját, amelyre az a jellemző, hogy már június első napjaiban virágzik és az állomány csaknem öt százalékát teszi ki. Kaposvár környékén is találkozott már a változattal.

– Valós veszélyeket rejt a megjelenése, a korai virágzás akár egy jó hónappal kitolhatja a pollenszezont – tette hozzá Tóth István. – Az új alfaj hosszú, megnyúlt virágszerkezettel rendelkezik, korábban tud magot termelni. Az új változat jelenléte kihívás elé állítja a védekezési stratégiát. A hosszabb tenyészidő miatt újra kell gondolni a védekezés kezdetét, amely sokkal több erőforrást igényel a gazdáktól.

– A betegek leginkább július második felében érkeznek hozzám – mondta Berta Gyula. A tüdőgyógyász, allergológus hozzátette: a pollenallergiások hatvan százaléka a parlagfűre érzékeny, leginkább nátha, torokkaparás, szempirosság jelentkezik a növényre érzékenyeknél. – Az új alfaj megjelenésével kitolódhat a pollenszezon, az allergiások akár már jóval korábban küzdhetnek a tünetekkel.

Július elsejétől országszerte megkezdődött a parlagfüves területek ellenőrzése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt javasolja, hogy azok a földtulajdonosok, akik még nem gondoskodtak a használatukban levő ingatlanok parlagfű-mentesítéséről, minél előbb tegyenek lépéseket a gyomnövény kiirtására, mert a gondatlan gazdák bírsággal sújthatók. A bírság a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően 15 000 forinttól 5 millió forintig terjedhet.

Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek. A rendkívül káros és agresszív gyomnövény elnyomja a kultúrnövényeket, felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét, ezáltal jelentős terméskiesést okozhat.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva