likebalaton.hu | 2018.07.10. 09:00
Veterán motorok randevúja Tapolcán
A Rozsdamaró Veteránmotoros Egyesület találkozójára idén is érkeztek határon túli érdeklődők is két keréken.

Az Artemisz vadászháznál több, mint százötven motor berregett fel egyszerre, amint a szokásos túrára indultak a résztvevők, köztük idén a korábbinál is több hölgy. Paksi, baracskai, de németországi, hollandiai, ausztriai megszállott gyűjtők, felújítók érkeztek, többen visszatérők évek óta és akadtak, akik már előző nap lesátoroztak a gyönyörű helyszínen. A balatonedericsi Németh József 1976-os BMW-vel érkezett, a 750 köbcentis, ötven lóerős motoron a kilométeróra mérföldben mutatja a sebességet. A járgány érdekessége még, hogy ugyanaz az alvázszáma és motorszáma, a hangja pedig egy csoda a tulajdonos szerint. Jóska tizenévesen 125-ös MZ-vel kezdett motorozni, előtte barátja édesapja Pannóniáján ülve szeretett bele a motorozásba.

A találkozóra több, jó állapotú Simson Star is érkezett, különlegességek voltak a Pannóniák mellett a nagy Simsonok is, némelyik oldalkocsival érkezett. Az eredeti festésre hajazó, terepszínű, réginek tűnő oldalkocsis Uralt a háború alatt postamotoroknak használták, Oroszországból ma is lehet rendelni, amerikai piacra gyártják is. Rükverc van rajta, a keszthelyi Kasler Balázs tulajdona.

Balázs autószerelő, Angliában vásárolta a 2005-ben gyártott motort, amely egy konténerben pihent, miközben ette a rozsda. Balázs tette rendbe, csiszolás, alapozás után az eredeti színre festette a 11 ezer kilométert futott motort, amelyet korábban csupán öt éven át használt az előző gazdája. Balázs gyermekkora óta motoros fan, több, mint száz motort kipróbált, Most egy Hondája, oldalkocsis BMW-je és kis Rometje is van, mindig épp azt veszi elő, amihez kedve van. A chopper nem fiataloknak való érzése szerint, neki legfeljebb Harley. Oldalkocsis oldal-kerékmeghajtásos motor csak az Ural létezik, márpedig ő nem csak veterán motoros találkozókra használja, hanem földúton sem kíméli, terepen is próbára teszi gyakran.

Az ábrahámhegyi Varga Beatrix még gyermekkorában szerette meg a motorozást, akkoriban édesapja motorját csodálta. Tizenöt éve maga is motorozik egy MZ-vel vagy veterán motorján. Azt mondja, nőként sem okoz gondot számára elbírni a több, mint kétszáz kilós géppel, a férfi társai pedig tisztelettel fordulnak felé. Úgy véli, a sportágat egyre több hölgy kedveli, főként a veterán motorok népszerűek körükben. Egy szépen rendben tartott Izs ugyancsak nagy feltűnést keltett, az ötvenes évekből származó darab, akárcsak sok más mellett például egy még öregebb Ural, vagy a P5-ös Pannónia. A túra során bejárták a vidéket Taliándörögdtől Badacsonyig, közben feladatok vártak a bevállalós motorosokra.

A Rozsdamarók Tapolca környéki tagjai évente tesznek nagyobb, külföldi túrákat. A legemlékezetesebbek között volt a nagyszabású északi túra a Nordkappra. A három évvel ezelőtti, embert próbáló kirándulás során Mohos Csaba, Krejczinger István és Schenek Balázs útja 10 országon át vezetett, közben a sok élmény, tapasztalat mellett számtalan ismerőst szereztek, sokan segítették őket. Az átlag ötvenéves, felújított Danuvia motorok gyakran lerobbantak, de így is naponta négy-ötszáz kilométert robogtak velük gazdáik. Sokszor éjjel-nappal motoroztak a kitartó rozsdamarók. A különleges túráról azóta több helyen tartottak élménybeszámolót, példát mutatva társaiknak is.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva