Salföldi Dalföld 2019
Helyszín Salföld,
Időpont
Idén is folytatódik a rendhagyó összművészeti fesztivál, amely a balatoni nyár kulturális életébe új színfoltként jelenkezett be 2014-ben. A balatoni óriás-fesztiváloktól eltávolodva, a Káli-medence egyik csendes szegletében, az aprócska Salföldön lehetünk szem- és fültanúi egy különleges összművészeti eseménynek.

2019. július 5. és 7. között ötödik alkalommal került megrendezésre a Salföldi Dalföld, a Bíró-Gombos Alapítvány szervezésében. Helyszínei a salföldi Iskola udvara, Tőke Gyula Pajtája, a Szent Máté templom, illetve a Mária Magdolna pálos kolostorrom.

A korábbi évekhez hasonlóan, az eseményen felvonuló három zenei stílus közül (jazz, népzene, klasszikus zene) az egyik határozza meg az adott év tematikáját. Idén a magyar jazz világába kalauzoljuk vendégeinket.

Az előző évben már láthattuk, hogy ez nem egy átlagos fesztivál. Gyerekbarát és igazi nagycsaládos esemény, a Balaton-felvidék legszerethetőbb fesztiválja.
A tavaly elkezdett nemzetköziséget is megtartva számtalan külföldi előadót is hallhatunk a Dalföld nagyszínpadán, illetve a salföldi erdők mélyén megbújó Kolostorromnál.

Részletes programok:

Kiemelt kép: a fesztivál közösségi oldala

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva