likeBalaton.hu | 2022.06.10. 16:00
A 420-as vb-re 200 vitorlást várnak 30 országból
Az előzetes visszajelzések alapján 30 országból 200-220 egységet várnak Alsóörsre az utánpótláskorú vitorlázók 420-as osztályának augusztus 5. és 13. között sorra kerülő világbajnokságára.

Ugron Gáspár, a vb szervezője, a Balatoni Yacht Club elnöke elmondta, a 420-as osztály a világ vezető ifjúsági hajóosztálya, és az utóbbi időben a korábbinál nagyobb jelentősége lett, mivel a trendek azt mutatják, az olimpiai programok összeállításánál a kétszemélyes osztályok felé mozdultak el. Szerinte ezért is hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy megszerezték a rendezési jogot. A portugáliai Európa-bajnokság után a vb-t is az ezen a kontinensen rendezik, így népes mezőnnyel, körülbelül kétszáz párossal – négyszáz versenyzővel – számolnak a 16-19 éves fiatalok számára kiírt eseményen.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szerint nagyon fontos, hogy egyre több nemzetközi esemény legyen itthon, mert ez jó lehetőség a magyar fiatalok számára arra, hogy hazai környezetben tapasztalják meg, milyen egy népes, világbajnoki szintű mezőnyben küzdeni.
– A szövetség büszke arra, hogy Alsóörsön rendezik meg a 420-as világbajnokságot, hiszen ez az osztály a 470-es olimpiai osztály előszobája. Magyar egységek is rajthoz állnak majd a viadalon, és bár egyelőre ebben az osztályban nem vagyunk ott a világ élmezőnyében, bízunk benne, hogy ez a verseny lendületet ad majd néhány fiatal párosnak.

Hebling Zsolt, az alapításának 750. évfordulóját idén ünneplő Alsóörs polgármestere a „vendégszerető és sportbarát község” nevében üdvözölte a világbajnoki rendezést, és kiemelte, büszkék rá, hogy az év legkiemelkedőbb hazai vitorlás sporteseményének a településük a házigazdája. Alsóörsön nagy hagyományai vannak a vitorlázásnak, az 1928-as amszterdami olimpián Mihálkovics János és vitéz Sebők Sándor képviselte a települést és az országot. A vitorlázás azóta is meghatározó sportág náluk, mivel a község ideális helyszín erre a sportra.

A szervezők 15 magyar páros nevezésére számítanak, közülük az Érdi Félix, Simó András kettős elmondta, hogy egyikünk sem szerepelt még világbajnokságon, ezért nagyon izgalmas, hogy ezt most itthon tehetik meg.
– Kíváncsi vagyok, milyen lesz – mondta Simó András. – Ilyen népes mezőnyben versenyeztünk már, ennyire rangosban azonban még nem, úgyhogy nagyon nagy csatákra számítunk. Mivel a mezőny nagy része tengeren tanult meg vitorlázni, kedvező lehet nekünk a Balaton, meg aztán könnyűek is vagyunk mi ketten, ami kis szélben előnyt jelent.
Csapattársa, Érdi Félix hangsúlyozta, hogy a vitorlázásban az élményt szereti a legjobban, és persze azt, amikor jó eredményt érnek el. Mivel a 420-as osztályban párosok versenyeznek, a legfontosabb azt tartja, hogy jó legyen az összhang közöttük. A várakozásaikról annyit mondott, hogy a top húszba, de legalább az Arany-csoportba várják magukat.

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

50 év vitorlázás legszebb, legizgalmasabb emlékei

 

Szeretek versenyezni, ezért csinálom

 

Hogyan mentsünk vitorlást? – VIDEÓVAL!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva