Kovács Erika / veol.hu | 2022.03.21. 12:00
Biztonságos bicikliúton kerekezhetsz Felsőörs és Alsóörs között
Átadták a bringásoknak az új, kilenc kilométeres kerékpárút szakaszt a Balaton északi partján.

Összesen 750 millió forint uniós, kormányzati támogatással, a megyei településfejlesztési program finanszírozásával átadták a kilenc kilométeres kerékpárutat, ami összeköti Alsóörsöt Felsőörssel és áthalad a településeken.

Folyamatosan fejlődnek a balatoni kerékpárutak

– Kiemelten támogatja a kormány a kerékpárutak építését, felújítását, a Balatoni Bringakör korszerűsítése napirenden van – hangsúlyozta Kontrát Károly képviselő, államtitkár.
Felidézte, nemrég adták át a Tihany és Örvényes közötti kerékpárutat. Köszönettel szólt az uniós és kormányzati támogatásról, melyekkel ezeket a fejlesztéseket megvalósítják. Méltatta a kerékpárutat, mely könnyebbé teszi a helyiek életét, és kerékpárral is el lehet jutni Veszprémből a Balatonig. Szólt az út biztonságáról, melyet a forgalmas főúttól elkülönített területen alakítottak ki.

Az út fontos helyszíne az aktív turizmusnak is, mert a vendégeket is szolgálja, de fontos, hogy az úton mindenki figyeljen a másikra, a biztonságra.

Fotó: Nagy Lajos / Napló

Fontos turisztikai attrakció

Szabó Balázs, Felsőörs polgármestere kiemelte, a kerékpárút óriási dolog, nagyon jelentős életmódbeli változást jelent az embereknek, erősíti a települések és a térség turisztikai vonzerejét.

Hebling Zsolt, Alsóörs elöljárója aláhúzta, az építés mindkét településen az elmúlt időszak legjelentősebb beruházása, amit pályázaton nyertek el. Az út szolgálja a környezettudatos közlekedést, az egészséget, a munkába járást, kedvezően érinti az idegenforgalmat.
A munkálatoknak nincs vége, mindkét településen zöld területeket is kialakítanak, elhelyeznek utcabútorokat, illemhelyeket, a már átvett többfunkciós gépek, traktorok a karbantartást szolgálják. Emellett lesz egy új nyomvonal is, amit a tervek szerint november végéig alakítanak ki, és érinti az alsóörsi szakaszt, mely a községházától indul, és az árok lefedésével a sportcsarnok fölött csatlakozik a már engedéllyel rendelkező kerékpárútba.
– Jó volt látni, amikor az aszfaltozás után birtokba vették a kerékpárosok, a túrázók az északi part egyik legnépszerűbb kerékpárútját.

Fotó: Nagy Lajos / Napló

A belterületi kerékpárszakaszokat közvilágítással együtt alakították ki. Felsőörsön a forgalmas úttal párhuzamosan szélesítették a járdát, támfalat építettek, rendeztek kerékpáros találkozót, gyermekrajzversenyt, és lesz kerékpáros térkép, kiadvány, applikáció. A részletekről a községek honlapjain lehet olvasni.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva