2019.09.25. 12:00
Molnár Ferenc Caramel: A zene egy érző, lélegző világ
Fantasztikus koncertet adott Molnár Ferenc Caramel nemrég Alsóörsön.

Molnár Ferenc Caramel Fo­nogram-díjas énekes, zeneszerző, szövegíró. 2005-ben megnyerte a Megasztár című tehetségkutató műsort. Eddig öt nagylemeze jelent meg, melyekből kettő platina-, egy pedig dupla platinalemez lett. Többször adott arénakoncertet, és számos elismerést, díjat tudhat magáénak.

– A zene az önkifejezés egyik különleges módja, egy érző, lélegző világ, amire nekem is nagy szükségem van hallgatóként is – kezdi a koncertje után Caramel, akinek a közösségi hálón több mint 400 ezer követője van. Mint mondja, jól érezte magát Alsóörsön, imád élőben zenélni, nem szereti a haknikat. Tinédzserkoráig Törökszentmiklóson élt édesanyjával, nevelőapjával és három testvérével. Élete akkor változott meg gyökeresen, mikor öccse egy autóbalesetben életét vesztette, a szülők kapcsolata pedig a tragédia miatt megromlott. Ezek után 17 évesen elhatározta, hogy elhagyja a szülői házat, és önálló életet kezd. Munkát ebben az időben nehezen talált, ha pedig mégis, leginkább fizikai munkát. Többek között volt kőműves mellett segédmunkás, faipari üzemben betanított munkás, majd utána jött az üveggyár, gumiabroncsgyár. Akkoriban már jelentkeztek gerincproblémái, amit évekkel később műtét követett.

Az első Megasztárt a kórházból nézte végig. Akkor azért nem jelentkezett, mert azt hitte, sztárcsapatot akarnak összeállítani.

– Kimondott példaképeim nem voltak soha, de sok zenész, együttes volt nagy hatással rám. Demjén Ferenc, ­Lerch István, az LGT, az Ome­ga. A külföldiek közül pedig Mi­chael Jackson, George Michael és a Queen gyakran szólt az autómban.

2005 áprilisában 12 ezer ember előtt énekelt a Papp László Arénában. A szavazók Palcsó Tamás ellenében őt hozták ki győztesnek. Cara­mel amellett, hogy elkészíthette első lemezét, egy lakás és autó tulajdonosa is lett. Az eredményhirdetés után elénekelte a slágerré vált Szállok a dallal című számot, amelyet később több nagy sláger is követett.

A hirtelen jött népszerűséget helyén tudta kezelni, nem szállt el magától, tudta, honnan jött, és hogy mi mindenen ment keresztül, hogy a rivaldafénybe kerüljön.

A Napló olvasóival osztotta meg legelőször, hogy 2020. február 14-én a Papp László Arénában lép fel, mely a 15 éves zenei pályafutásának a megkoronázása lesz. Már nagyon várja, de addig még szeretne kiadni egy nagylemezt.

Az énekes még tavaly április közepén közölte a nyilvánossággal a szinte felfoghatatlan hírt, miszerint kislánya, Szofi súlyos betegséggel, leukémiával küzd. Azóta Caramel magánéletéről egyáltalán nem beszélt, bár rengetegen aggódtak és érdeklődtek a kislány állapotáról. Örömmel újságolta, hogy gyermeke egyre jobban van, de még sok megpróbáltatás vár rájuk: bíznak a Jóistenben és az orvosokban.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva