2019.09.01. 17:00
Több ezren mulattak a jubileumi fesztiválon Alsóörsön
Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Sirály parkban a Nyárbúcsúztató és Vendégmarasztaló Fesztivált. Az öt nap alatt több ezer ember vett rajta részt, miközben élő koncerteket adtak neves együttesek és énekesek.

Az első napon Hebling Zsolt polgármester köszöntötte a vendégeket, kiemelve Kontrát Károly országgyűlési képviselőt, Polgárdy Imrét a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökét és Vörösmarty Évát a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnökét, akik egyben a rendezvény fővédnökei is voltak. Egyben hangsúlyozta, hogy Alsóörs nagyon sokat köszönhet nekik a pályázatok tekintetében. Kontrát Károly nyitotta meg a fesztivált.

Lapunknak elmondta, hogy azért szereti Alsóörsöt, mert barátságos, kedves, vendégszerető emberek élnek a településen. Példaértékűnek tartja azt az összefogást, amely jellemzi a községet, mely folyamatosan épül-szépül. Egyben elismerését fejezte ki a szervezőknek a nívós programsorozatért.

Az öt nap alatt volt veterán autók kiállítása, látványos levonulás a faluközpontból a Sirály parkba, miközben csinos hölgyek táncoltak. A zenei alapot a Drumsters ütősegyüttes szolgáltatta, akik egyből megalapozták a jó hangulatot. Az első napon fellépett Csemer Boogie Boglárka együttesével, Hevesi Tamás és zenekara, valamint Kis Grófo. Másnap látványos divatbemutatóra került sor a Dubapp varroda jóvoltából, majd jött Caramel és zenekara, akik egy fantasztikus koncertet adtak.

A harmadik napon Szarka Tamás és a Ghymes együttes szórakoztatta a szép számú közönséget, másnap pedig fellépett a Magashegyi Underground. Az utolsó napon a Princess együttes hölgy tagjai, nemcsak szépségükkel, hanem varázslatos zenéjükkel méltán érdemelték ki a vastapsot a nézőktől. A sztárfellépők után mindig utcabállal zárult az este.

Az Eötvös Károly Művelődési Ház délutánonként sportprogramokat is szervezett családok részére. Volt íjászat, strandfoci, vízibicikli és kerékpáros ügyességi verseny, valamint lovaglás a sportcsarnok mellett.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva