Vörös-kő geotúra Alsóörsön
Helyszín Alsóörs, Strand sétány 1
Időpont
Telefonszám
E-mail cím sardy1@bfnp.hu
Az évnyitó geotúra alkalmával Alsóörs geológiai kincseinek világában kalandoznak a látogatók, mely a Bakony–Balaton UNESCO Geoparkban 2016-ban elnyerte az Év Földtani Értéke címet.

A térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. Geotúránk, első szakasza a faluban vezet, ahol változatos megmunkálási formáival találkozhatunk: műemléképületek falából, támfalakból, kerítés lábazatokból, és helyi mesteremberek remekbe faragott szobraiból köszön ránk.

Nem titok, hogy geotúránk egyúttal időutazás is, melynek során ellátogatunk a vörös homokkő szülőhazájába. Ekkor területünk mai helyzeténél jóval délebbre, valahol az Egyenlítő környékén időzött. Képzeletben megidézzük a vörös félsivatagot, kiszáradó, majd hirtelen megvaduló folyók világát, melyek a mai Alpokat idéző, egykor égbemeredő csipkés hegyormokról zúdultak le.

A Vöröskő mellett Alsóörs szívében egy valódi kőzet-matuzsálem bukkan a felszínre, ami igazi ritkaság: az egész Balaton-felvidéken néhány pici „ablakban” van a felszínen hasonlóan „öreg” kőzet!
A kis történelmi időutazásra alkalmat adó Török-ház, és a kora középkori alapokkal rendelkező műemlék templom után, a temetőhöz felvezető lépcső mellett egy löszbe vájt pince falánál alkalmunk lesz megismerkedni ezzel a finom tapintású „fiatal” kőzettel, egyúttal képzeletben ellátogathatunk a jégkorszak szelek szántotta világába.

A temető régi műemlék sírkövei között felkapaszkodunk a Somlyó-hegy kilátójába, ahol káprázatos szögből láthatjuk az egész Tihanyi-félszigetet, és a Balaton roppant víztömegét.

A geotúra lélegzetelállító látványossága egy utólag amfiteátrummá alakított, felhagyott kőbánya. Itt a vörös homokkő a legkülönfélébb arcait mutatja meg nekünk: kezünkbe foghatjuk a mállott, szivacsszerűen lyukacsos, a muszkovit csillámoktól ezüstösen csillogó, vagy az öklömnyi kvarc-kavicsokat magukban hordozó darabokat.
Ez a Vöröskő-bánya kiindulási pontja annak a 2015-ben létrehozott hangulatos tanséta útvonalnak, ahol az információs táblákon látható szemléletes képek, egykori kőmegmunkáló szerszámokról készült rajzok is segítenek beleképzelni magunkat a földtörténeti múlt eseményeibe, és a kőfaragók verejtékes munkájának mindennapjaiba.

Hazafelé menet egy autentikus borozóba kalauzoljuk a geotúra résztvevőit, ahol a falakon falutörténeti kiállítást csodálhatunk meg.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló.
Javasolt: fényképezőgép, távcső.

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul!
A túrára maximum 45 főt tudunk fogadni.
Jelentkezési határidő: a túrát megelőző napon, január 6. 16:00 óráig, e-mailben vagy telefonon

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei, információ és jelentkezés: Sárdy Julianna
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető;

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva