magyarnemzet.hu | 2022.02.14. 16:00
Badacsonyban ma is felfedezhetjük egy korabeli film izgalmas helyszíneit
Makk Károly négy évvel a Liliomfi forgatása után visszatért a Badacsony lábához, hogy elkészítse a Kossuth-díjas Tatay Sándor novellájából a Ház a sziklák alatt című tragikus eposzát.

A film több szempontból is a Badacsonyhoz köti a történetet. Hiszen nemcsak mint forgatási helyszín kapcsolódik a gyönyörű Balaton-felvidéki tájhoz, hanem magának a regénynek a keletkezése is innen származtatható. Tatay itt élt, és kitalált szereplői is ezen a vidéken élnek. Az egész mű keletkezésének origója és fő viszonyrendszere a bazaltsziklás hegy. Bár a filmben nincs pontosan meghatározva, hogy mely falvakban járunk, a látott képekből és jelenetekből viszonylag könnyedén kikövetkeztethető, hogy

Badacsonytördemic és a Badacsonylábdihegy környékén kell keresni a történet nyomait.

Ez is a Badacsony egyik arca Fotó: Mihály Szilvia

Tragikus emberi sorsok

Az író, aki a forgatókönyvet is jegyzi, szereplőit nagyrészt helyi emberekről mintázta és a róluk hallott történeteket dolgozta fel.

A cselekmény onnan indul, hogy a második világháborút követő szovjet fogságból a magyar katonák végre hazajutnak. A szőlészettel és földműveléssel foglalkozó Kós Ferenc (Görbe János) honvéd is megérkezik otthonába, elgyötörve és betegen. A házban szomorú hír fogadja: felesége meghalt, kisfiukat most sógornője, a púpos Tera (Psota Irén) neveli. A fájdalomban megtört férfi csak nagyon lassan gyógyul.

A konfliktushelyzet abból alakul ki, hogy Tera időközben beleszeret Ferencbe, aki viszont a kedvességen túl mást nem tud ígérni a nőnek.

Az özvegyember tavasz végén lélekben megerősödve megismerkedik Zsuzsával (Bara Margit), aki egy helybéli módos gazdánál dolgozik napszámosként. Feleségül veszi a szépségéről messze híres nőt, és összeköltöznek a hegyoldalban lévő kis házban, ahol így viszont már nem marad hely Terának.

A testi fogyatékos nő mindent vállal, csak ott maradhasson a háznál, az udvar körül. Erőszakos viselkedésével azonban folyamatosan nő a feszültség, melynek csúcspontjaként bekövetkezik a dráma és a tragédia. Ferenc tette lezárja a filmet. De a látszólagos jó megoldás, saját gyengesége egyben bukása is.

Tudja, hogy végzetes hibát követett el, amely alól nincs feloldozás.

A megbánás pillanatában lelkiismerete végül arra készteti, hogy legalább kisfiának adjon egy új esélyt az élethez.

Díszletet építettek

A fontos forgatási helyszínek eldöntésénél Makk sokáig gondolkozott azon, hogy a hegyoldalon melyik házat válassza ki a főhős házának. Felmerült az író, Tatay Sándor által gondozott ismert turistaház is mint helyszín. Végül azonban úgy döntött, hogy egy ide tervezett díszletház szerepeljen a filmben. A feladatot az akkor még a szakmában kezdőnek számító, később világhírűvé váló Romvári József díszlettervező kapta meg, aki a terepszemlék alapján felépített egy korabeli présházat.

Az egyszerű és szegényes kinézetű épület autentikus megjelenésével a badacsonylábdihegyi szőlősorok és a badacsonyi bazaltorgonák között teljesen beleillett a tájba.

A filmben számos jelenet játszódik a ház körül. Ugyanakkor meglepő módon – és az akkori forgatási szokásoktól eltérően – Makk Károly nemcsak a külső környezetet, hanem a belső jeleneteket is itt dolgozta fel, ami akkoriban különleges megoldásnak számított.

Az innen nyíló pompás balatoni panorámába, a csodás kilátásba a kamera is több ízben belefeledkezik.

A ház sorsa a film befejeztével ismeretlen, de a készítők visszaemlékezései alapján a forgatás befejeztével az épület ott maradt a magányos hegyoldalon. A ház elmosott nyomai és az azóta átrajzolt természetes környezet mellett további érdekes filmes emlékeket lehet itt még felfedezni, melyek a film forgatásakor és most is ugyanott állnak. Ezeket a lenyomatokat leginkább a hegy sziklás kilátó részein, a turistatérképen csak Bujdosók lépcsőjeként jelzett meredek oldal kiszögellései mellett találhatjuk.

Bujdosók lépcsője
Fotó: Mihály Szilvia

A Balaton-felvidék egykor vulkanikus hegyeiben fennmaradt természeti jelenség nyomait ugyanis a monumentális méretű, orgonasípokra hasonlító bazaltalakzatok adják. A filmben jól felismerhetők, hiszen

a történet vége felé látható drámai képsorokat, Terka zuhanását is a Badacsony oldalán lévő bazaltoszlopokhoz közel vették fel.

A sziklák alatt ma már csak leginkább nyaralókat láthatunk. További filmbeli ismerős helyszín a manapság Kuruc körútként ismert, sziklás és kövekből kirakott útvonal is. Itt több jelenet is rekonstruálható. Jellegzetes ideköthető kép, amikor az esküvő után a szekereken rázkódnak a szereplők, vagy amikor a falubéli kisdobos egy téli napon kihirdeti, hogy önkénteseket keresnek a hegyoldali gallyazáshoz.

Badacsony-tanösvény

A környék akkoriban rosszul, télies napokon kifejezetten nehezen volt megközelíthető, így a stáb logisztikai kiszolgálása nem volt egyszerű. A forgatásnál az is nehézséget okozott, hogy az 50-es évek derekán az áramszolgáltatásnak és más közművesítésnek még nyoma sem volt a hegyen, ezért erről külön műszaki stábnak kellett gondoskodnia. A film befejezése után a helyiek nem győztek hálálkodni azon a nagylelkűségen – vagy inkább hanyagságon –, hogy a műszakiak itt hagyták a kiépített vezetéket.

Aki ma szeretné felkeresni a film itteni természetes nyomait, annak jó szívvel ajánljuk a Badacsony-tanösvényt,

ahol nemcsak magyarul, de angol felirattal is jelzik a környék látnivalóit. Egy pár órás séta alatt könnyen a sziklák alatt találhatjuk magunkat, igaz, immáron ház nélkül.

Vannak más érdekes helyszínek a filmben. Amikor Ferenc végre ráveszi magát, hogy személyesen is megismerje Zsuzsát, a jelenet nyitóképsora, a 71-es autóút, Badacsonytördemic tapolcai elágazása utáni kanyarnál indul. Érdekesség, hogy a filmben megfigyelhető jellegzetes, fekete-fehérre mázolt kőkorlát még ma is látható, igaz, jó néhány kilométerrel feljebb, Badacsonytomajnál.

Fotó: Mihály Szilvia

Itt a kanyarnál veszi fel őt oldalkocsis motorkerékpárjára a tehetős szőlősgazda Füredi úr (Deák Sándor). A filmben nincs utalás rá, hogy Zsuzsa valójában hol lakik, de azt látjuk, érzékeljük, hogy ez a település nagyobb lehet, mint egy falu. Bár csak nagyon rövid időre villan be ez a képkocka, mégis felismerhető, hogy ez a tapolcai Malom-tó melletti sétány. A motorozás közben látott emeletes házak az akkori Tapolca belvárosát adják vissza néhány másodpercre.

Egri helyszínt is belefontak

Minden bizonnyal a film legmeglepőbb forgatási helyszíne a temető és a barokk stílusú kápolna, melynek valódi helyét Egerben találhatjuk. A templom előtt rövid ideig játszódó, sötét tónusú temetői jelenetek felvételei ugyanis Heves megye székhelyén készültek. A helyszínválasztás különösen azért érdekes, mert a Badacsony oldalán számos, a szőlősgazdák által épített kis kápolnát lehet találni. Ennek ellenére a rendezőnek nagyon megtetszett ez a hely, ezért a néhány perces jelenet miatt inkább az ország másik felébe vitte a stábot.

A filmben feltűnő Rókus-kápolna és temető tehát Egerben, a város szívében található.

Gyalogosan a Maklári útról könnyen megközelíthető. Az épület története visszanyúlik az 1700-as évek elején tomboló pestisjárvány idejére. Az itt található kis domb körül a helyi betelepült német polgárok már korábban temetőt alakítottak ki.

A Bükkben is forgattak

A Bükk lábainál találjuk azt az eldugott erdészházat, ahol a filmben Zsuzsa az erdésszel találkozik.

A történetben közel, ám a valóságban igen mesze találjuk ezt a forgatási helyszínt.

A házra ugyanis a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozó Mályinka község melletti erdei tisztáson lehet rábukkanni.

Bár erdőt a Badacsony oldalán is találhatott volna a stáb, Makk vélhetően egy sűrűbb és nyomasztóbb erdőséget keresett a jelenethez, ami jól szimbolizálja a női főhős zavarodottságát. A különös választás miértjére vélhetően a filmgyártási praktikusság adja meg a feleletet. Mivel a stáb Egerben is forgatott, ezért valószínűsíthető, hogy ilyen típusú helyszínmotívumot – házat, kunyhót, épületet – a Bükkben is kerestek, így találták meg ezt a világtól szinte teljesen elzárt, magányos erdei házat. Az épület ma, a természetjárók nagy örömére, kulcsos házként funkcionál.

Badacsony ma is izgalmas hely

A Ház a sziklák alatt olyan helyszíneken játszódó, kíméletlen film, ahol sok esetben átértékelődik a természetesnek tűnő világ. A Balaton-part, a hegyoldal, a bazaltsípok által körbehatárolt sziklás fennsík hangulata egy csapásra rideg és zord vidékké változik, ha az ember gyarlóságot követ el. A nézőnek viszont mindez csak képletes jelentőséggel bír.

Hatalmas sziklák és kőtömbök az egykori bányaudvaron
Fotó: Mihály Szilvia

Ha úgy döntünk, hogy megkeressük a sziklák alatt megbúvó házat, kitartó nyomozásra készüljünk fel, mert a szőlősorok között még manapság is könnyen eltévedhet az ember.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva