Bólyi Alexandra | 2018.06.15. 19:26
Kultkikötő már Badacsonyban is
Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja. A Kultkikötő legénységen idén Badacsonyra is áthajózik…

A balatonföldvári, balatonboglári és balatonfenyvesi szabadtéri helyszíneken – az eddigi évekhez hasonlóan – minden produkció csak egyszer lesz látható, így nem érdemes lemaradni a kőszínházak teltházas előadásairól és az ország legnépszerűbb zenészeinek koncertjeiről.

A kultúrára nyaraláskor is szomjazó közönség idén is különleges produkciók közül válogathat: a Kultkikötő színpadán többek között látható lesz a Valódi hamisítvány című darab Kern András és Hernádi Judit főszereplésével, de itt először szabadtéren is műsorra tűzik a Thália Színház bemutatója óta folyamatosan teltházzal futó Oscar című vígjátékát. Sok más produkció mellett Balatonföldvárra érkezik – Rezes Judit és Szabó Győző főszereplésével – a Loveshake című darab is. A balaton-parti helyszínekre látogató találkozhatnak, ismert és elismert fellépőkkel: Molnár Piroskát, Szervét Tibort, Borbély Alexandrát és Szabó-Kimmel Tamást is.

A színdarabok mellett idén is lesznek koncertek: az egyébként is kellemes nyárestéket mások mellett a Quimby, a Cotton Club Singers és a Balahlousiana koncertje teszi majd még hangulatosabbá. Mellettük olyan zenei csemegék közül válogathat a közönség, mint Dés László Nagy utazás című koncertje, vagy Bereményi Géza és Másik János Cseh Tamás estje, a Keresztben jégeső című produkció.

A Kultkikötő a három déli parton található, saját helyszíne mellett idén először az északiparton is vitorlát bont. Ebben az évadban Badacsonyban is megmártózhatunk a Kultkikötő életérzésben: a Laposa Borbirtok FrissTeraszán 2018 júliusában és augusztusában, hetente kétszer a Kultikötő gondoskodik majd arról, hogy a finom borokat legalább ilyen jó koncertek kísérjék.

A Kultkikötő legFRISSebb – kicsiknek és nagyoknak is szóló – programjai között olyan, „ínyencségek” találhatók, mint Kiss Tibi és Vastag Gábor közös estje, az Aranyakkord című produkció, vagy Bérczesi Róbert, Én meg az ének című projektje. A minden szempontból friss badacsonyi kínálatban helyet kap a vadonatúj dalokat és a ’80-as évek „bestof-ját” egyaránt játszó Müller Péter Sziámi and Friends – de ott lesz még Sena, Pély Barna, Jónás Vera Duó, Fran Palermo és a NAZASzűcs Krisztián és Mező Misi közös koncertje.

Részletek: http://www.kultkikoto.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva