Ivan & The Parazol koncert a frissTeraszon
Helyszín Badacsonytomaj, Kisfaludy Sándor utca 1
Időpont
Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, ami az élő fellépeseken olyan hatást vált ki a közönségből, amit leginkább a hatvanas, hetvenes évekbeli koncertfelvételeken láthatunk.

A Kultkikötő szervezésében 2019. július 11-én a badacsonyi frissTeraszon lép fel az Ivan & The Parazol.

Az Ivan & The Parazol közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és sosem hátrány, s ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg. Nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.

2019 márciusában jelentették meg Exotic Post Traumatic c. albumukat a holland Butler Records kiadásában. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. A munkát aGrammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányította. Két dalban a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher is közreműködött. A lemezbemutató turné Európa nagyvárosaiban indul, majd a hazai helyszínek után a lezárása Amerikában lesz.

Jegyárak:
Online: 2000 Ft | Helyszínen: 2500 Ft
A kedvezmény a jegyek kosárba tétele után kerül levonásra!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva