Vastag Csaba minikoncert
Helyszín Badacsonytomaj, park utca
Időpont
Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rock-zenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők.

A széles körű ismertséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová a testvérével, Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete; azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádióadók, a kint élő magyarok meghívására Londonban is koncertet adott.
2012 és 2013 folyamán „Gyere Velem” elnevezésű turnéja keretében tizenkét alkalommal került sor élő zenekaros koncertekre az ország különböző városaiban. 2014. március 1-jén nagysikerű, teltházas koncerten mutatta be Conecto című lemezét a SYMA csarnokban, melyet élő zenekaros turné követett az ország különböző városaiban. 2016 óta csak élőzenés kísérettel lép fel, akusztikus, vagy nagyzenekari koncertek keretében.

Öt szólólemeze jelent meg; az első tripla platina, a második aranylemez lett az eladott példányszámok alapján. A 2013 decemberében megjelent Conecto című albuma rászolgált a dupla platina minősítésre. A lemezen a különböző stílusú dalok között többnek a létrehozásában Csaba is közreműködött dalszerzőként, vagy szövegíróként. 2016. február 11-én megjelent Optimum című albuma, mely öt új dalt tartalmazott.

Csaba számos rangos díjat nyert az elmúlt években, többek között kétszer lett a legjobb férfi előadó a Bravo Otto szavazáson és kétszer kapott Ballantine’s Fonogram Különdíjat Az Év Férfi Énekese kategóriában. Öccsével, Vastag Tamással közös duettjük 2012-ben Fonogram Az Év Dala díjat kapott, a dalból készült videoklipet a Transilvanian Music Awardson Az Év Legjobb Magyar Videoklipjének választották. A 2012. október 27-én a Moulin Rouge-ban tartott közös koncertjük az Év magyar klubkoncertje lett 2012-ben.

Az éneklés mellett Csaba a tánc területén is bizonyított. 2013-ban partnerével, Mármarosi Tündével megnyerte a Szombat Esti Láz táncversenyét, olyan emlékezetes produkciókat bemutatva, mint például a kortárs rumba vagy a klasszikus keringő.

2015. októberében Vastag Csaba gyermekkori álma vált valóra, amikor John Travolta egykori szerepét, Danny Zukot játszhatta el a Grease című musicalben. Az előadás a vidéki bemutatókat követően nagy sikerrel fut a Magyar Színházban. Emellett Csaba rendszeresen szerepel a Veszprémi Petőfi Színház SingSingSing showjában, a budapesti Madách Színházban megkapta a “József és a színes szélesvásznú álomkabát” című darabban a Fáraó szerepét, míg 2014 nyarán a velencei Esztrád VíziSzínházban a Casanova Night Musical címszerepét alakította.

Forrás: az esemény közösségi oldala

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva