2019.08.05. 12:00
Családias hangulatú piac a Balaton vonzásában
Badacsonylábdihegy a Balaton kis szigete, ahol szezonban minden szombaton kedves szóval, házi portékával és színes műsorral, állatsimogatóval várják a helyi piacra látogatókat.

Öt évvel ezelőtt Pákai Ákos fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne ha. Ebből az elgondolásból pályázatok születtek, megtalálták a megfelelő árusítóhelyet, majd ismerősöket, helybelieket kérdeztek tudnak e valakit, aki eladna, árulna a piacon. Először csak öt árus jött össze, ám, ahogy teltek az évek, úgy keresték fel Ákost különböző kézműves, zöldségtermesztő, stb. emberek, akik árulnának a Lábdi Piacon. Ennek köszönhetően megsokszorozódott az árusok száma, ami szélesítette a vevőkört is – írja a veol.hu.

Ízletes sajtok, joghurtok a piac kiínálatában Fotó: Smidhoffer Eszter

 

A lábdi kötődés évtizedekre nyúlik vissza. Ákos nagyszülei helyiek, akiknél sokat nyaralt kiskorában, így beleszeretett a Balaton közelségébe, szépségébe. Ákos a szüleivel közösen, a kertben megtermelt zöldséget, gyümölcsöt felhasználva szörpöt, helyben készített jégkását, zöldséges finom falatokat, köreteket árusít.

Idén beneveztek a műanyagmentes július kezdeményezésre, ami nagy gondolkodásra késztette őket, hiszen sok esetben nehéz helyettesíteni a műanyagot. Saját találmányuk a lebomló, természetes összetevőkből álló tányér, villa, pohár és szívószál, amivel kímélik a környezetet és megóvják azt a műanyag hulladéktól. Igyekeznek csökkenteni az ökológiai lábnyomukat, hogy élhető bolyót hagyjanak maguk után.

A piacot ékesíti, a gyermekeket örvendezteti a mezítlábas ösvény, melyet Ákos családjával közösen épített fából, kavicsokból, sóderből. Így a kisebbek sem unatkoznak, míg a szülők, felnőttek körülnéznek a piacon. Van nyuszisimogató, rajz-, és festési lehetőség a gyerekeknek, amit nagy örömmel ki is használnak, élveznek. A délelőtt folyamán bábszínház, zenés előadás teszi még elevenebbé, hangulatosabbá a piac légkörét.

Széles a válasuték – a képen cukormentes termékeket árusító stand látható Fotó: Smidhoffer Eszter

Zöldség-gyömölcsös stand mellett van lekváros, szörpös, pestós, péksüteményes, mézes, keramikus is. A standok közül nem hiányozhat a sajtos felhozatal sem. Ízletes joghurtok, ivójoghurtok színesítik az egyébként sem szegényes felhozatalt.

Az aprócska, ám családias piacon mindenki talál kedvére valót. Igazi kis nyugalom szigete, pár óra alatt feltöltődik az ember általa. Ez köszönhető a barátságos árusoknak, a hely varázsának és a zenei aláfestésnek. A családok nyugodtan jöhetnek gyerekekkel, házi kedvencüket is hozhatják, őket is szeretettel fogadja a piac.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva