2018.08.11. 09:00
12 tipp, az autós utazáshoz
Utazni a legtöbb gyerek szeret. Egy helyben ülni órákig, nos ez már nem olyan élvezetes. De némi előkészülettel lefoglalhatjuk az egész rosszcsont bandát.

1. Firka az ablakon
A gyerekek imádnak olyan helyekre rajzolni, ahova nem kéne. Itt az alkalom, hogy kiélhessék ezt a vágyukat és kedvükre firkálhassanak a kocsiablakra. Lemosható filccel persze!
Nincs is másra szükség, mint egy lemosható filcre és pár babapopsi-törlő kendőre és már kezdődhet is például az akasztófa-játék. Ha pedig új „vászonra” van szükségük, egy mozdulattal letörölhetjük a régi művet.

2. Saját rajzdoboz
Az apró kis művészek, mind erről álmodnak: hogy legyen egy felszerelésük tele filctollal, zsírkrétával és persze papírral. Nincs más dolgunk, mint hogy fogunk néhány színezőt, szókeresőt stb. és miután kinyomtattuk, spirállal összefűzzük. Ezek után nincs is más hátra, mint a filcek és a kréták beszerzése. Jó ötlet, ha a papírokra fűzünk egy vastag kartont is, mert a kemény felületen könnyebben lehet dolgozni.

3. Ne felejtsd el a szöveget!
Indulás előtt készítsünk egy cd-t a gyerekek kedvenc dalaival és miközben a kocsiban hallgatják, a refrén előtt állítsuk le. Az nyer, aki hamarabb elénekli.

4. ABC memória játék
Válasszunk egy az utazási célponthoz kapcsolódó témát. A nagymamához megyünk, akinél mindenféle állat lakik? Az első játékos egy A betűvel kezdődő állatot mond, például antilop. Aztán a második ugyanígy csak B betűvel, mondjuk béka. Folytatható, amíg végig nem ért a társaság a teljes abc-n.

5. „Piknikezni megyek”
Ez jó játék bármilyen kicsinek, aki már ismeri az abc-t. Az első játékos azt mondja, hogy „piknikezni megyek és viszek egy…” és egy A betűvel kezdődő szóval kell befejeznie, pl. alma. A következő játékosnak úgy folytatja, hogy „piknikezni megyek és viszek egy almát és egy …” és egy b betűvel kezdődő szóval kell befejeznie. Ez így megy tovább mindaddig, míg valaki el nem felejti valamelyik előtte felsorolt szót.

6. Csőtisztítóból ékszer
Borzas drót vagy finom zsenília ékszer? Szerezzünk be néhány zseníliadrótot és amikor már nagyon unatkoznak a gyerekek, adjuk oda nekik had csavargassák, fonogassák kedvükre, készítsenek karkötőt, gyűrűt, nyakláncot vagy akár zsiráfot. Mikor elkészültek büszkén tartanak majd divatbemutatót a hátsó ülésről. Ha ez sem elég, legalább semmi koszt nem csinálnak vele.

7. Autóvadászat
Ez a játék minden matchbox imádó kissrác álma!
Adjunk minden gyereknek (vagy akár felnőttnek) egy-egy papírt és ceruzát. Válasszanak egy színt, és az út hátralévő részében az utat kell mustrálniuk. Amint látnak egy autót a választott színből, húznak egy strigulát, és a végén az nyer, akinek több van.

8. Játszanak navigátort
Némítsuk el a GPS-t és engedjük a gyerekeket irányítani.
Szerezzünk be egy térképet az út előtt. Segítségül jelöljük be előre a kiindulási helyet és végállomást. Kérjük meg a gyerekeket, hogy figyeljék a kijáratokat jelző táblákat és, hogy időben szóljanak. Persze, ha nem akarunk egy hétig bolyongani, azért néha nézzünk rá a néma GPS-re.

9. Rendszám játék
Ez főleg akkor érdekes, ha hosszú, messzire irányuló utazást tervezünk. Ebben az esetben ragadjanak a kisiskolások papírt és ceruzát és gyűjtsék össze a különböző ország jeleit a rendszámtáblákról. Túl sok a hasonló nemzetiségű autó? Sebaj, gyakorolják a matekot, adják össze egy kiválasztott autó rendszámán a számokat.

10. Minden megálló kincses sziget
Kapjon mindenki egy-egy dobozkát még az utazás előtt. Mondjuk nekik, hogy gyűjtsenek valamit minden megállónál. Az egyetlen szabály? A tárgyak legyenek ingyenesek és ne a földről szedjék fel – kivéve, ha azt a természet tette oda – mert még a végén kiderül, hogy a gyerekek egész utazás alatt szemetet szednek :). Az utazás végére mindenkinek garantáltan lesz saját kis emléktárgya.

11. Pihenj és fülelj
Varázsoljuk az autót mesevilággá. A hangoskönyvek lekötik a gyerekeket, és boldoggá teszi őket ahogy kedvenc mesefigurájuk történeteit hallgatják.
Nem is kell más hozzá, mint hogy beszerezzünk egy hangoskönyvet, lehetőség szerint a gyerkőcök kedvenc mesehőséről. Emellett tanácsos venni hozzá egy képes könyvet is, ahol nyomon követhetik az eseményeket. A nagyokat is lehet ezzel szórakoztatni, biztos sokan vannak, akik látták a Harry Pottert, de nem olvasták. Itt a remek alkalom, hogy meghallgassák.

12. Kincsesláda
Indulás előtt látogassunk el a helyi párszázas boltba és vegyünk néhány olcsó, de a gyerekek számára izgalmas játékot, majd rejtsük őket csomagolópapírba vagy újságpapírba, és tegyük egy cipős dobozba, amit aztán kincses ládává dekorálhatunk. Amikor az úton a gyerekeken nagyon úrrá lesz az unalom, és jön a hiszti roham, adjuk nekik oda, hogy válasszanak egyet-egyet a titkos csomagok közül.

Szöveg: deem

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva