2019.06.23. 09:00
13 pont amit tudnod kell, ha autópályán mész a Balatonra
A magyarországi autópályákon a nyári hónapokban a legnagyobb a forgalom, köszönhetően az idegenforgalmi szezonnak. Nyáron az M7-es autópálya forgalma is nagyságrendekkel nagyobb, mint más hónapokban.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pénteken 14 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 13 óra között indulnak el a legtöbben Budapestről a Balaton felé az M7 autópályán. Vasárnap viszont a főváros felé vezető oldalon – 12 órától egészen az esti órákig – telítettek a sávok, a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom.

Június közepétől augusztus végéig főleg hétvégenként akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. Így akár 15-20 perccel is hosszabb lehet az út a Balatonig.

Tudtad, hogy a hetvenes évek elején csak Zamárdi felé volt kész az M7 autópálya, vasárnaponként azonban rendőrök irányították a forgalmat, és csak Budapest felé lehetett autózni? Itt a videó róla.

Ma ugyan mindkét irányban lehet közlekedni, ám a nyári időszakban óriási a forgalom. Az állami kezelésben lévő autópályákat üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért az alábbiakat javasolja a Balatonra igyekvőknek, hogy úticéljukat optimálisan és kiszámíthatóan érjék el:

1, Aki teheti, kerülje el a csúcsforgalmi időszakokat! A legtöbben pénteken délután és szombat délelőtt indulnak el a fővárosból és vasárnap este, hétfőn reggel érkeznek vissza. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához.

2, Érdemes közvetlenül indulás előtt informálódni az aktuális forgalmi helyzetről az Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon. Az online navigációs szoftverek, közösségi autós alkalmazások is jelzik, hogy milyen a forgalomra számíthatunk, történt-e baleset.

3, Ha az autópályán jelentős torlódás van – például baleset miatt – érdemes kerülőutat választani. Igénybe vehető az M6-os autópálya is, amelyről több csomópontnál is vissza lehet jutni az M7-es autópályára például a 62-es, 64-es főutakon, A Balaton északi partjára tartók Székesfehérvártól a 8-as főutat is használhatják.

4, Fontos kiemelni, hogy az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig, a főváros felé vezető oldalon három sávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok, pedig ezzel csökkenteni lehetne a nagyobb torlódásokat. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten jobbra tartási kötelezettség van, erre sűrűn kihelyezett táblák is felhívják a figyelmet. Ha ezt betartják az autósok, akkor az autópálya kapacitása sokkal egyenletesebb lesz, így a torlódások nagysága is érdemben mérsékelhető.

 

 

5, Hosszabb útra csak elegendő üzemanyaggal indulj útnak, legyen a kocsiban hűtött ásványvíz, frissítő, ha például egy baleset miatt torlódás alakulna ki vagy útzár lépne életbe.

6, Erős forgalomban különösen figyelj a követési távolság betartására! Ezt a sebesség függvényében válaszd meg, ha két másodperccel követed az előtted haladót, akkor váratlan esetben is meg tudsz állni.

7, Ha torlódást, a járműoszlop jelentős lassulását észlelsz, akkor a fokozatos fékezés mellett kapcsold be a vészvillogót, hogy a mögötted érkezőket is figyelmeztesd!

8, Ha eltévesztesz egy lehajtót vagy huzamosabb ideig kell állnod a pályán, semmiképpen se fordulj vissza az autópályán, ne tolass! Az ilyen manőverek életveszélyesek és természetesen szabálytalanok is!

9, Torlódásban segítsd a mentésben részt vevő járművek előrejutását a külső forgalmi sávban jobbra, a belső forgalmi sávban balra húzódással (biztonsági folyosó kialakítása)!

10, A leállósávot csak és kizárólag műszaki meghibásodás esetén szabad használni, akkor is tilos haladni rajta, ha a forgalom megáll vagy lépésben halad!

11, A műszaki okból megállásra kényszerült vagy balesetet szenvedett gépjármű utasainak tanácsos haladéktalanul a szalagkorlát mögé húzódni.

12, Aki egy baleset helyszíne mellett halad, ne „bámészkodjon”. Sok esetben emiatt is jelentősen lelassulhat a forgalom.

13, A nyári időszakban többször előfordulnak záporok, zivatarok, ilyenkor egyes esetekben nagyobb mennyiségű csapadék kerül a burkolatra, ezzel egy időben a látótávolság is csökken. Fontos, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelően válassz sebességet. A vizes útfelület és a lecsökkent látótávolság nagyobb odafigyelést igényel.

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva