2019.11.23. 19:00
Téli üzemmódba kapcsolt a Balaton
Ideje elővenni a sufniból, és ha indokolt, megéleztetni a korcsolyát, mert a hónap végén több üdülőhelyen is megnyitják a téli sportpályát. Hamarosan évszakot vált a Balaton, amely továbbra is várja a belföldi turizmus és a havas, jeges sportok aktív szerelmeseit.

Már október végén elhangzott a felhívás: „Horgonyt fel! – indul a túraszezon a hévízi patakon”. A patakba a tó forrásbarlangjából másodpercenként 410 liter, 40 Celsius-fokos gyógyvíz tör a felszínre, és ömlik 20-25 fokra lehűlve a „versenypályába” a meleg öltözékbe bújt kenusportkedvelők, megszállott, profi versenyzők vagy a csak kedvtelésből evezők örömére – írja a Magyar Nemzet.

– Vízi túrázást november 1-jétől március 15-ig engedélyez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, és naponta kétszázötvennél többen nem szállhatnak vízre a tíz kilométeres patakszakasz legnagyobb hidegben is cseppfolyós állapotban maradó vízében – emlékeztetett a védett területen átfolyó vízre vonatkozó szigorú előírásra Buruzs Tamás vízitúra-szervező. Elmondta: a különleges vízinövények övezte evezőspálya évenként több mint hétezer látogatónak jelent élményt.

Fotó: Mihály Szilvia

Szigliget két éve téliesítette a strandját, ott most egy műjégpálya, finn- és infraszauna, nyugágysor várja a látogatókat.

– A szigligeti strand a téli hónapokban a badacsonyiak számára is vonzó hely, kiváltképp az egyre népszerűbb újévi csobbanás csábítja a turistákat a váráról is nevezetes kisvárosba – mondta a Magyar Nemzetnek a Balatoni Kör szóvivője. Kardos Gábor elárulta: a jövő év elején ismét megrendezik a Badacsonytomaj és Fonyód közötti tóátcsúszást, amit gyalogosan, szánkóval, fakutyával és más ötletes, jégen használható eszközzel lehet majd teljesíteni.

Fotó: shutterstock

Habár a síszezon hazánkban még odébb van, az Eplényi Intersport Sí­arénában már folynak az előkészületek. A Balatonhoz legközelebb eső, Füredtől alig több mint harminc kilométerre lévő téli sportközpontban 2018/2019 telén 93 napos volt a szezon, ez idő alatt több mint 52 ezren keresték fel a pályát – tudtuk meg a sportközpont marketingvezetőjétől. László Márk úgy folytatta:

– Hómennyiségi rekord volt a magunk mögött hagyott szezon, tavaly december 1-jén, az országban elsőként sikerült megnyitnunk a pályát. Ha kétfokosra hűl le a levegő, megkezdjük a hógyártást. Tehát elő a sílécekkel! – üzeni a síaréna képviselője.

A Balaton déli partján sem készülődnek téli álomra a szabadidősport-szervezők. A lellei BL Yacht Club kikötőjében az árbócosok többsége még a vízben van, és mint megtudtuk, ott is maradnak, mivel december 7-én elrajtolnak a Mikulás-regatta árbócosai.

– November 30-án nyitjuk meg a műjégpályánkat, és megkezdődik a mólóra épített szaunaházunkban a szezon. December 7-én adventi fesztiválra várjuk az érdeklődőket, 8-án jön a Mikulás, minden gyereknek hoz ajándékot, karácsonykor pedig gasztropikniket és ünnepi kirakódóvásárt tartunk – sorolta a kora téli programjaikat Tóth Balázs, a BL Yacht Club menedzsere, a Balatoni Kör alelnöke.

Megjegyezte: továbbra is várja a téli hajókázást kedvelőket a kikötőjükben horgonyzó, 12 személyes, Luszi nevű vitorlás, amely akár északi parti eseményre is átröpíti vendégeiket. Siófokon pedig a város 51. születésnapja alkalmából megnyitják az aznap ingyenesen látogatható jégkikötőt és sípályát.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva