2018.08.12. 08:00
7 jó pasi a filmvászonról
Híresek, jól néznek ki, és remek színészek, pedig már nem fiatalok. Megnéztük, ők hogyan töltik a nyarat.

Bradley Coopernek idén mutatják be a Csillag születik című új filmjét (rendező és egyik főszereplő is egyben), amelynek világpremierje augusztus 31-én lesz Velencében. Partnere Lady Gaga lesz, aki így nyilatkozott a jóképű sztárról: “A film megváltoztatott. Azt hiszem azt tanultam meg Bradley-től, hogy egyáltalán nem baj, ha hajthatatlanul biztos vagy az elképzeléseidben és minden idegszáladdal azért küzdesz. Ez megváltoztatta a munkához való hozzáállásomat.” Bradley párjával Irina Valerjevna Sajhliszlamova modellel már három éve alkotnak egy párt, és még mindig nagy hőfokon ég köztük a szerelem, ahogy ez az Olaszországban készült fotón is látszik.

Jake Gyllenhaalt színészt Londonban kapták lencsevégre vásárlás után. Még pólóban és nadrágban is remekül néz ki, elmondása szerint többféle mozgásformát gyakorol. A magas intenzítású intervall edzés a kedvence, amely futásokból, hasizom-gyakorlatokról és kocogásból áll. De a parkourt (extrém sport) is kedveli, és az edzőtermeket sem kerüli el, ahol súlyzózik és ugrókötelezik. Hogy van-e párkapcsolata? Arról nem szólnak a hírek.

View this post on Instagram

Jake spotted in London on Tuesday.

A post shared by Jake Gyllenhaal (@jakegyllenhaaldaily) on

Dominic Purcell ausztrál színész, a Szökés című filmsorozat sztárja, már 48 éves, de remekül néz ki. Posztjában köszönetet mond Rod Lurie rendezőnek, hogy bízott benne, és a neki adta a Strew Dog (Szalmakutyák) című filmben az autista férfi, Jeremy Niles szerepét. Így legalább bebizonyította, hogy színészként nem csak a keménykedéshez ért, hanem más szerepekben is helyt tud állni.

Tom Cruise saját rendezésben leforgatta és bemutatta a Mission: Impossible következő részét, az Utóhatást, amelyet augusztus 2-ától már láthat a moziban a közönség. Tomról köztudott, hogy nem veszi igénybe a kaszkadőröket, szinte az összes veszélyes jelenetet saját maga oldja meg. Az Utóhatásnál sem hazudtolta meg önmagát, hiszen egy ugrásnál rosszul érkezett a tetőre, és széttörte a bokáját. Még felmászott a ház tetejére, mert tudta, hogy nem tudja még egyszer megismételni a jelenetet, ami benne is maradt a filmben. Kollégái ámultak, milyen hamar felépült 6 hét múlva már ismét kamerák előtt rohangált, mintha mi sem történt volna. Mit mondhatnánk erre: nem csak a filmben hős ez a pasi.

Dolph Lundgren Svédországban pihente ki a fáradalmait (egyébként itt is született), a csodálatos Grand Hotel Saltsjöbadenben lakott és élvezte a svéd időjárás előnyeit. Az edzéseket nem hanyagolja el, hiszen tavasszal kezdte el forgatni a Creed 2. részét, ahol a Rocky-ból ismert Ivan Dragoként fog visszatérni. Egyébként lányával is sokszor elmennek nyaralni, a 22 éves Ida Lundgren modellnek készül, és büszke híres apukájára.

Hugh Jackman egyik kedvenc helye Capri és környéke, idén feleségével, Deborra-Lee Furness-szel járják a környéket. Instagramjára több fotót is kitett, hiszen imádja Olaszországot, és Capri mellett Amalfi-partjait és nevezetességeit is végiglátogatták. A sztár olaszul köszönte meg az élményeket. A házaspár Hollywood egyik legstabilabb kapcsolata, bár 13 év körkülönbség van köztük. A színész imádja feleségét, sokszor nyilatkozta, hogy szerelem volt első látására, és máig látszik rajta Deb (ahogy ő szokta írni) iránti imádata. Hölgyeim! Lehet álmodozni…

View this post on Instagram

Molte grazie Italy! ?? #summer #amore

A post shared by Hugh Jackman (@thehughjackman) on

Bruce Willis még keményebb helyzetben volt, mint John McClane a Die Hard filmekben. Szeptemberben kerül képernyőre az a Comedy Central adás, ahol különböző emberek gátlás nélkül elmondhatják róla a véleményüket. A legfontosabb szerepére A Die Hard cikizésére csak ennyit reagált: „Ez nem egy karácsonyi film, hanem egy istenverte Bruce Willis film”. A fotóját elnézve inkább olyan pozitív dolgok jutnak eszünkbe, mint: jól néz ki, sármos, vicces, igazi férfi… Ezen az évek száma sem változtat.

View this post on Instagram

??

A post shared by Bruce Willis (@brucewillisbw) on

Szöveg: Bólyi Alexandra

Olvasd el többi sztárinterjúnkat is!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva