2020.03.03. 10:00
800 barlang a Balatonnál
Egri Csaba a nagyközönség számára soha be nem járható helyeket fotóz. Ha nem kísérné a kutató csapatokat, ő sem tehetné be ide a lábát. Pedig például a Keszthely alatt is csodavilágot mutat be nekünk.

– Hogyan kezdődött a barlangok iránti rajongása? Van családi indíttatás?
– A családban nem barlangászott senki, de annak idején sokat sportoltam és hegyet is másztam, ráadásul természettudományi területen tanultam. Végül belecsöppentem egy barlangász egyesületbe, és ottragadtam. Hegymászásra itthon viszonylag kevés a lehetőség, de barlang sok van. De ez már több, mint huszonöt éve történt.

– Mit szólt a család ehhez a nem teljesen veszélytelen érdeklődési körhöz?
– Kicsit aggódtak, bár ez a sport csak kívülről látszik veszélyesnek. Sokkal rizikósabb az autópályán vezetni, mert a barlangokban nagyon-nagyon ritkán történik baleset. Persze, ha egy barlangban baj van, akkor sok problémát okoz a sérült kimentése, mivel nagyon sok ember kell hozzá. De ez szerencsére nagyon ritka, évente-kétévente egy könnyű sérülés a magyarországi átlag, holott több ezren barlangásznak rendszeresen.
Sokak számára ijesztő lehet, hogy szűk járatokon, aknákon kell végigmászni, de ezt meg lehet szokni, sőt meg is lehet szeretni. Vannak olyan barlangok, melyekhez alapos felkészültség, sok gyakorlás és komoly fizikai felkészülés szükséges, ezért a nehezebb helyszínekre már csak kevesen juthatnak el. Sőt, természetvédelmi célok miatt sok barlangba csak a kutató barlangászok mehetnek be.

A 9,72 km hosszú Mlynky-barlangban van egy kis friss vizű tó is

– Mi volt a legemlékezetesebb barlangi „túrája”?
– Európától Amerikán át Új-Zélandig nagyon sok helyen jártunk, és elkezdtük a különböző típusú barlangokat keresni, fotózni. A közelmúlt legemlékezetesebb túrája idén Új-Mexikóban a Carlsbad Caverns Nemzeti Parkban volt. Ott található a világ legszebbjének tartott Lechuguilla-barlang is, ahova a szigorú szabályok miatt, ugyan nem juthattunk be, ám a környéken található sok nagyon hasonló barlangban sikerült életre szóló élményeket szereznünk. De minden barlang más és mindegyik komolyabb túra nagyon emlékezetes volt számomra. Igazából nem is tudnék választani közülük. A fantasztikus természeti környezet és a kiváló társaság általában már önmagában is megalapozza a remek hangulatot, mely összességében felejthetetlenné varázsolja az ilyen barlangi expedíciókat.

Az új-mexikói Carlsbad Caverns Nemzeti Park területén található a világ egyik legnagyobb barlangrendszere

– A Balaton-felvidéken is vannak érdekes barlangok?
– A Balaton-felvidéken több, mint 800 barlangot ismerünk. Ezeknek a többsége pici, kevésbé képződményes, kevésbé látványos. Viszont vannak nagyon szép és izgalmas helyek itt is pl. a Tapolcai-medencében, vagy akár a Keszthelyi-hegységben, melyek országos, sőt talán nemzetközi szinten is jelentősek. Amit kiemelnék, az a több mint 10 kilométer hosszú Tapolcai-barlangrendszer, ami jelenleg három barlang összeköttetéséből áll. A Tapolcai-tavasbarlangot, a Kórház-barlangot és a Berger Károly-barlangot sikerült összekötni egymással, így már egy barlangrendszerként tartjuk nyilván.
A Tapolcai-tavasbarlang Magyarország jelenleg leglátogatottabb turisztikai barlangja, mely egész évben várja a nagyközönséget, és melybe évente több mint 150 ezer fő látogat el.

A Tapolcai-tavasbarlang Magyarország leglátogatottabb turisztikai barlangja

A Berger Károly-barlang csak megfelelő végzettséggel látogatható, és csak kutatási célból lehet a bejutáshoz szükséges engedélyeket megszerezni. Legszebb járatait 2010-ben tárták fel a kutatók. Sajnos rettenetesen szűk, nagyon sokat kell keskeny járatokon hason csúszva kúszni-mászni ahhoz, hogy bejussunk a legszebb, legérintetlenebb részeibe. Ott viszont tele van fantasztikus barlangi képződményekkel. Nem csak az oldalfalakat és a főtét (ez a plafon – a szerk.), de az aljzatot is teljes egészében különféle kristályok borítják, és jelenleg 9 darab kisebb-nagyobb tó is található benne. Ez az utóbbi évek legjelentősebb hazai barlangfelfedezése volt, melynek köszönhetően egy nagyon jelentős, fokozottan védett természeti értéket ismerhettünk meg. Mindezt úgy, hogy Tapolca nagyon régóta lakott település, és korábban senki sem sejtette, hogy a város alatt ilyen gyönyörű barlangok rejtőznek.

A Berger Károly-barlangban 9 darab kisebb-nagyobb tó is található

A Csodabogyós-barlang nincs ugyan kiépítve és kivilágítva, viszont bárki megtekintheti. A Keszthelyi-hegységben található barlang kalandturisztikai szempontból az ország egyik legnépszerűbb helye. Ha valaki kedvet érez magában, hogy kipróbálja az igazi barlangászatot, akkor itt megteheti.
Ez egy tektonikus hasadékbarlang, nagyon szép termekkel. A Balaton-felvidéki barlangokra nem jellemző a barlangi képződmények sokasága, de itt vannak olyan termek, ahol százával találhatunk gyönyörű szalmacseppköveket, különféle cseppkő-képződményeket és egyéb formációkat.

Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található a Csodabogyós-barlang

Van még egy barlang a környéken, a Szentgáli-Kőlik, amely szintén elérhető a kalandot kedvelő közönség számára. Ez talán nem olyan látványos, mint a Csodabogyós-barlang, de szintén nagyon különleges élményt nyújt azok számára, akik végigjárják. Ezen barlangokról és a látogatások feltételeiről bővebb információ a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján található.

– Előfordult, hogy félt egy barlangban?
– Igazából nem volt ilyen. Soha nem kerültem olyan szituációba, ami nagyon veszélyes lett volna. Persze előfordul, hogy néha keresgélni kell a továbbvezető járatokat, vagy valami miatt nem érjük el a kitűzött célunkat, de a problémákat menet közben magunknak kell megoldani, azért hogy biztonságban mindig kijussunk a felszínre. Ezért nagyon fontos, hogy fizikailag és technikailag is kellően felkészültek legyünk. Én soha nem megyek komoly barlangokba olyanokkal, akiket nem ismerek eléggé, mivel fontos a teljes bizalom és az összetartás, mert egymásra vagyunk utalva a felszín alatt.

Szlovénia egyik talán legvonzóbb barlangja a Krizna

– Van olyan hely ahova nagyon szeretne eljutni?
– Magyarországon több, mint 4100 barlangot ismerünk. Ezek többségét felmértük, bejártuk és dokumentáltuk,. Én magam több, mint 2000 barlangban voltam itthon. Bár évente általában néhány kilométernyi új barlangjáratot is feltárnak a kutatók, jórészt ismerem a hazai jelentősebb barlangokat. Az új felfedezések mindegyikéhez szeretnék még eljutni, de a világban is rengeteg barlangot szeretnék még megtekinteni. Például jó lenne eljutni a kínai Li folyó völgyét tarkító húszezernél is több kúpkarszt vidékére, illetve valamelyik vulkáni terület lávacső barlangjait is szeretném megismerni, bejárni. Gyakorlatilag végtelen és kimeríthetetlen ötleteim vannak még, hogy hová kéne eljutni, sokkal több, mint amire anyagi lehetőségeim és a szabadidőm engedi.

Anglia – Gaping Gill barlang Észak-Yorkshire-ben

– Elsősorban barlangász vagy fotós?
– Barlangász, aki fényképezőgépek nélkül már soha sem megy barlangba. Jelenleg 3 dimenziós felvételeket készítünk Magyarország és a nagyvilág barlangjaiban, hogy be tudjuk mutatni az érdeklődők számára azokat a nehezen megközelíthető, sérülékeny helyszíneket, melyek tényleg csak kevesek számára hozzáférhetőek. Sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen fantasztikus és mennyire látványos helyszínek rejtőznek a felszín alatt. Ezért „Láthatatlan Magyarország” és „Föld alatt a Föld körül” elnevezéssel látványos ismeretterjesztő előadásokat tartunk a barlangokról különböző rendezvényeken és iskolákban, ahol 21. századi technikával élethűen be tudjuk mutatni a barlangok változatos és lenyűgöző világát. A közönséget szinte berepítjük az előadások alatt a barlangok világába, és tapasztalataink szerint ezáltal kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújthatunk.
Nagyon fontosnak tatjuk, hogy bemutassuk, miért lényeges a barlangok védelme, milyen fantasztikus barlangok és képződmények vannak itthon, illetve határainkon kívül is. Fontos, hogy mindenki lássa és megértse, hogy milyen természeti értékekkel rendelkezünk, és milyen csodálatos helyeket kell megóvnunk az utókor számára.

Aggteleki-karszt – Az Almási-zsomboly fokozottan védett barlang

Az előadásokról bővebb információt a caverna.hu oldalon lehet megtekinteni.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva