veol.hu / Szijártó János | 2021.12.28. 16:00
A 18 méter magas badacsonyi kilátó páratlanul szép panorámát biztosít
Tapolca környékén különleges szépségű tanúhegyek magasodnak. Nem véletlen, hogy a Balaton északnyugati partszakaszával határos térség kedvelt kirán­dulóhely, gyakorta szerveznek kerékpáros, gyalogos túrákat.

Különösen jó túracélpont a Badacsony tetején lévő, 2011-ben felavatott, 18 méter magas kilátó, ami különleges élményt, nem mindennapi panorámát biztosít a látogatók számára. A fenyő- és acélszerkezet alkotta építmény a badacsonytomaji és a badacsonytördemici önkormányzat összefogásának, valamint az EU támogatásának köszönhetően épülhetett meg.

Ki kell emelni, hogy nagyon sok helyi és környékbeli ember is adakozott a nemes cél érdekében. A nevek a kilátón elhelyezett táblákon ma is olvashatók. A régi kilátót az 1960-as években húzták fel, azonban az építmény állapota az idő múlásával jelentős mértékben leromlott. Ezért Badacsonytomaj 2008-ban úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez. Az önkormányzat az európai uniós pályázaton 85 millió forintot nyert a közel 100 milliós beruházáshoz. A hiányzó összeget a már említett összefogásnak köszönhetően sikerült előteremteni.

A kilátóhoz három oldalról, Badacsony, Badacsonytördemic és Nemesgulács felől lehet a kialakított turistaútvonalon feljutni, s ami nem mellékes, az egyedülálló panoráma megtekintése ma is díjtalan. A 438 méter magas Badacsony minden évszakban impozáns. Kedvelt útvonal fölfelé és lefelé is a Badacsony nyugati oldaláról induló Bujdosók lépcsője. A 464 fokból álló lépcsősor mentén hatalmas bazalttornyok, törmeléklejtők láthatók, illetve több pihenőállomás is van, amelyeket a kuruc kor kiemelkedő személyiségeiről neveztek el. A távolból is látható hegytetőn lévő keresztet Ranolder János veszprémi püspök állíttatta a Badacsony déli peremére 1857 szeptemberében. A felállítás százötvenötödik évfordulója alkalmából 2012-ben avatták fel az adakozásból kialakított világítást. A keresztet és környezetét a Badacsonytördemic Községért Alapítvány és a Badacsony Hegyért Alapítvány festette, hozta rendbe, míg a badacsonytomaji Kolping Család Egyesület a világítás kialakítására gyűjtötte a pénzt. A sok jó szándékú adakozónak és a két érintett önkormányzat támogatásának köszönhetően készülhetett el a kereszt kivilágítása, amely így már sötétben is messziről látható.

Már csak a rózsakő miatt is érdemes a mai szerelmeseknek Badacsonyba kirándulniuk Forrás: Szijártó János/Napló

Mindenképpen említeni kell a badacsonyi rózsakő legendáját, amely a költő, Kisfaludy Sándor és felesége, Szegedy Róza románcát őrzi. Már csak emiatt is érdemes a mai szerelmeseknek Badacsonyba kirándulniuk. A legenda szerint ugyanis „Ha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De elég az is, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol a szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak szíve érte fog dobogni…”

Természetesen ettől függetlenül is érdemes itt egy kicsit leülni, megpihenni, hiszen a balatoni panoráma megunhatatlan.
Érdekesség és a hegytetőn emléktábla is jelzi, hogy 1871. augusztus 30-án minden különösebb előkészület nélkül jelent meg II. Lipót belga király felesége, Mária Henrietta Badacsonyban. A királynő és kísérői gyalog sétáltak fel a hegyre, s közben a finom badacsonyi bort is megkóstolták. A királyné még énekelt és gitározott is jókedvében.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva