2019.05.02. 08:00
A 20 kg feletti pontyokat kötelező bejelenteni
A Balatonon horgászó köteles bejelenteni minden általa fogott 20 kg-nál nagyobb pontyot.

A behúzós horgászrend 1.12. pontja szerint a horgász köteles bejelenteni az általa fogott 20 kg-nál nagyobb pontyot. Lehetőleg azonnal értesíteni kell Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársát a 06 20 458 20 44-es telefonszámon 8:00 és 16:00 között, ezen időponton kívül pedig sms küldése szükséges, hogy a helyszínena társaság munkatársa is lefotózhassa a halat.

A következő adatokra van szükség:

– fogás helye és ideje (dátum, óra, perc),
– hal pontos súlya,
– nagy felbontású fénykép, amennyiben a horgász nem kíván szerepelni a fotón, akkor a halnak mindkét oldalát kell jól láthatóan lefényképeznie a bölcsőben és így elküldenie. Erre akkor van szükség, ha a Zrt. munkatársa nem tudna a helyszínre érkezni, vagy éjszakai fogás esetén nem reagálna az sms-re.

Arcképes fotó elküldésével a horgász hozzájárul ahhoz, hogy a fényképét közzétegyék a boiliebalaton.hu, illetve a balatonihal.hu hivatalos honlapok galériájában, továbbá a Balatoni Hal hivatalos Facebook oldalon is megosszák.

A hal betárolása kizárólag a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. illetékes munkatársával történő egyeztetés után lehetséges. A betárolás kizárólag „úszó mérlegelő” zsákban engedélyezett, amely sűrű szövésű, halbarát anyagból készült és két mérlegelő szárral rendelkezik. A nagytestű halat minimum egy méteres vízben kell tartani addig, amíg kiérnek a helyszínre és lefényképezik, majd lemérik. Amennyiben a telefont nem veszik fel és sms-ben nem jeleznek vissza, akkor a mérlegelés és a fotózás után azonnal kíméletesen vissza kell engedni a halat. A fentebb felsorolt adatokat pedig dokumentálni kell, majd elküldeni az ugyfelszolgalat@balatonihal.hu e-mail címre – írja Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapja.

Márciusban bejelentés történt, ebből kettő 25 kg feletti halról szólt. Áprilisban 30 bejelentés volt, ebből a legnagyobb 26 kg-os, valamint két 24 kilósnál nagyobb példányról is érkezett bejelentés. Ugyanakkor egyre több fotó készül a 15-20 kg közötti pontyokról is, az említett két hónapban már többszáz, ebbe a súlytartományba tartozó halat fogtak.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva