Fenyő Zsuzsa | 2018.08.28. 12:00
A 8 legjobb őszi gasztroprogram a Balatonnál
Bár a szezonnak vége, a strandidő is elmúlt, de azért ősszel sem áll meg az élet a Balatonnál.

A Balatonnál ősszel is rendeznek olyan programokat amelyekre érdemes elmenni, és ha már ott van az ember, akkor célszerű néhány napot is eltölteni az adott településen és felfedezni a környék látnivalóit.

A szüreti fesztiválokon amellett, hogy remek borokat lehet kóstolni, kulturális és gyerekprogramokkal is várják a látogatókat. Aki pedig szereti a finom ételeket, válogathat majd gasztrofesztiválok között, hiszen töpörtyű, kolbász és halfesztivált is rendeznek majd a Balaton körül az őszi hónapokban.

Gyenesi Íz-lelő 2018. szeptember 22.
Idén is megrendezik a Gyenesi Íz-lelő programot, amelynek keretében több helyi vendéglátóhely különleges menüvel és finom italokkal várja a vendégeket.
Egy jeggyel két étterem kínálatát ízlelhetik meg az érdeklődők. A helyszínek között lovaskocsi szállítja a vendégeket.

Füredi Murci fesztivál 2018. szeptember 29.
Az egymástól 10 perc sétára lévő két szomszédos borászat a Gyukli és a Zelna megnyitják a kapuikat az érdeklődők előtt. 14 órától napnyugtáig várják a szüreti hangulatra szomjas borbarátokat élőzenével, ételekkel, friss musttal, murcival, új- és óborokkal. (Még nincs róla részletes adat.)

Siófoki Halfesztivál 2018. október 5 – 7.
Október 5-től három napon át gasztronómiai élmények, főzőversenyek és bemutatók, változatos kulturális események és családi programok várják a látogatókat, és ezerötszáz literes bográcsban fő majd a halászlé.

Szüreti Fesztivál Balatonfüreden 2018. október 19 – 21.
Háromnapos fesztivált rendeznek a szüret jegyében Balatonfüreden. Lesz kirakodóvásár, gyerekprogramok, előadások, koncertek, máglyagyújtás, must és borkóstoltatás, bárki, aki kedvet érez, kipróbálhatja a szőlőpréselést is. Vasárnap népi játszópark várja a gyerekeket a Tagore sétányon. (Még nincs róla részletes adat.)

Nagybereki Töpörtyű Fesztivál 2018. október 20.
Balatonfenyves-Imremajorban, a Hunyady Udvarban október utolsó szombatján rendezik meg a Nagybereki Töpörtyű Fesztivál.
A rendezvény fő attrakciója a töpörtyűsütő verseny, mellyel felelevenítik a disznóvágások hangulatát, ahol a család, komaság, barátok, szomszédság együtt tevékenykedik és záró eseményként kisütik a szalonnát.

Murci fesztivál Balatonlelle Kishegy 2018. október 20.
A Kishegyen működő éttermek borászatokkal, az ott működő borászatok éttermekkel karöltve várják vendégeiket egész nap. Ezen kívül vezetett gyalog és kerékpár túrákkal, kézműves vásárral, zenével, tánccal és sok meglepetéssel is készülnek a szervezők.

Süllőfesztivál Szigliget 2018. október 20-22.

Az októberi hosszú hétvégén tartják a hagyományos Süllőfesztivált a Szigligeti strandon. A halételek mellett helyi ételkülönlegességek és tüzes vulkáni borok várják a vendégeket. Kirakodóvásár, színes programok és népi játszótér szórakoztatja az egész családot!

XI. Vonyarcvashegyi Kolbászoló – Disznótoros és Kolbásztöltő verseny 2018. november 17.

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület az idei évben is megrendezi a hagyományos Disznótoros és kolbásztöltő versenyt a Rendezvénytéren.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva