Világgazdaság | 2021.03.14. 12:00
A Balaton déli partján és a Velencei-tónál is korán kezdődött a szezon
Az év első hónapjától kezdve jelentős fellendülés tapasztalható a Balaton déli partján és a Velencei-tó ingatlanpiacán, akkora, hogy a kínálat nehezen tud lépést tartani a kereslettel.

Míg a magyar tenger közelében már minden ingatlantípus iránt megnövekedett az érdeklődés, addig az ország harmadik legnagyobb természetes tavánál a telkek népszerűsége ugrott meg az előző évekhez képest.
Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban Siófok és környékének, valamint a Velencei-tó ingatlanpiacának aktualitásait és sajátosságait veszik górcső alá.

Hagyományosan tavasszal indul a nyaralóvásárlási szezon, de idén már januárban megbolydult a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiaca. Vidéki viszonylatban mindkét terület átlagárai magasnak számítanak és esetenként vetekednek a fővárosi átlagárakkal is, de a jelek szerint ez sem riasztja el az érdeklődők hadát.

Sőt a Velencei-tó és a Balaton déli part piacának olyan szegmensei is vannak, ahol a kínálat már nem tud lépést tartani a kereslettel.
A NAV forgalmi adatai alapján a 2020-ban eladott lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Velencei-tó és a Balaton déli partján fekvő városok közül Zamárdiban (471 ezer Ft) megközelítette, míg Siófokon (523 ezer Ft) és Balatonlellén (522 ezer Ft) át is lépte a félmillió forintos határt. Gárdonyban az átlagos négyzetméterár 2020-ban 376 ezer Ft, míg Velencén 346 ezer Ft volt, ezekhez hasonló árszínvonal volt kimutatható Balatonföldváron (377 ezer Ft), Fonyódon (376 ezer Ft) és Keszthelyen (314 ezer Ft); az átlagárakat természetesen nagyban meghatározza az eladott ingatlanok összetétele is.

Míg a Balaton és környéke az ország egyik legnépszerűbb nyaralási célpontja, addig a Velencei-tóra egyre többen tekintenek agglomerációként, ez a különbség a két terület ingatlanpiacának sajátosságaiban is tetten érhető.

 

A déli part fővárosa

– Siófokon már januárban megjelentek mind a befektetési vásárlók, mind a nyaralót vagy a lakás célú ingatlant keresők a piacon, és az érdeklődés februárban sem csökkent. Az elmúlt évben a koronavírus járvány hatására érezhetően visszaesett a társasházi lakások iránti kereslet és elsősorban az önálló nyaralókat keresték az érdeklődők, most viszont minden ingatlantípusra élénk az érdeklődés. Az adásvételek ugyanakkor hosszabb időt vesznek igénybe, ami azzal magyarázható, hogy sokan hitelt vesznek igénybe a vásárláshoz – foglalta össze tapasztalatait Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

A folyamatosan növekvő kereslet miatt az újépítésű ingatlanoknál megfigyelhető az akár többszöri árnövekedés is. A legkeresettebbek a 100-150 ezer forintos négyzetméterárat is elérő beépíthető vízparti telkek, de ezek mára szinte teljesen elfogytak.

– Bár vannak, akik lakás céllal keresnek siófoki házat vagy lakást, a vevők túlnyomó többsége nyaralásra keresi a vízparti ingatlanokat. Az újépítésű ingatlanok növekvő árai miatt a vízparttól távoli telkek, panellakások és használt ingatlanok árai is emelkedtek. A belföldi érdeklődők mellett megjelentek a külföldi befektetők is Siófokon, azonban a koronavírus járvány az ő szempontjukból különösen hátráltató tényező – mondja Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Siófok városi részén is jelentősen emelkedett az ingatlanok és beépíthető telkek ára, így azok, akik otthonteremtés céljából felújítandó, vagy jó állapotú és elérhető árú ingatlanokat keresnek, esetleg építkezni szeretnének, inkább Siófok vonzáskörzetében, a háttértelepüléseken keresnek maguknak új lakhatási lehetőséget.

Vízparti agglomeráció

A Velencei-tó és a környező települések helyzete sok szempontból eltér a Balaton déli partjától. A főváros és Székesfehérvár közeli fekvése, valamint a jó vasúti és közúti közlekedésnek köszönhető gyors elérhetőségük miatt egyre többen tekintenek erre a területre agglomerációként.

Az ország harmadik legnagyobb természetes tavának partján már az év elején megélénkült a telkek iránti kereslet. A használt ingatlanok 500-600 ezer forintos átlagos négyzetméter ára miatt sokan inkább az újépítésűeket preferálják, ahol szinte mindent a saját ízlésük és elvárásaik szerint tudnak kialakítani.

– A telkek esetében egyértelműen növekednek, a lakóingatlanoknál stagnálnak, míg a hétvégi házak, nyaralók esetében csökkennek az árak, itt az alkura is nagyobb a vevők lehetősége. A használtaknál kelendőbbek az újépítésű ingatlanok, azonban az eladó telkek száma véges és ezek ára is napról-napra emelkedik. Látva a megélénkült keresletet, az eladók esetenként inkább kivárnak és tavaszra-nyárra halasztják az értékesítést, bízva abban, hogy még magasabb árat realizálhatnak a telkükért – mondja Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Az érdeklődők jellemzően Budapestről és környékéről érkeznek, akik egy fővárosi lakás árából a Velencei-tó partján egy családi házba tudnak költözni. Azt, hogy a Velencei-tó funkciójában nagyvárosi agglomerációvá vált, támasztja alá az is, hogy az ingatlanválasztásnál fontos szempont a vasútállomástól, illetve Velence esetében az M7 lehajtójától való távolság is.

A szakértő hozzátette, hogy a beruházói oldalon is élénkül a kereslet, és az évente 2-3 újépítésű ingatlant felépítő kis cégek mellett nagyobb volumenű projektek is megjelentek a tó partján, ezeknek a társasházi lakásoknak az átlagára a 650-750 ezer forintot is eléri.

Képek: shutterstock
Forrás: vg.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva