likeBalaton.hu | 2020.05.16. 17:00
A Balaton felkészült és várja a pihenni vágyókat, biztonságos a tó körül nyaralni
Az idei szezon más lesz, mint a korábbiak, ugyanakkor a korábbinál is több vendéget vonzhat a Balatonhoz az, hogy sokan biztonsági megfontolásból a belföldi nyaralást választhatják a külföldi utazás helyett. Olvassátok el ti is, mit mondanak a szakemberek az idei nyárral kapcsolatban.

Sajtótájékoztatón számoltak be az érintett szakemberek arról, hogy mi várható idén a tó körül és hogy miben bizakodhatunk a 2020-as nyarat illetően.

– Most belföldön a legbiztonságosabb nyaralni, a balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon. Sikerült a járványgörbét laposan tartani Magyarországon, ennek köszönhető, hogy a Balaton is megnyithat. Hangsúlyozta, hogy a védekezés szabályait továbbra is be kell tartani – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Hoffmann Henrikkel a közelmúltban készített interjúnkat itt olvashatod.

Fotó: Szücs Ildikó

– Tihany óvatosan, és fokozatosan enged a korlátozó intézkedésekből, új szlogenjének megfelelően, amely így hangzik: Tihany vár és vigyáz rád. A település frekventált kiemelt közterületeit, játszótereit, buszmegállót, közintézményeit, valamint azok környezetét folyamatosan, a hét minden napján, még hétvégén is fertőtlenítik. Beszámolt arról is, hogy a helyi vendéglátók összefogtak, és egységes, Tihany logójával ellátott szájmaszkot, valamint egységes kézfertőtlenítőt használnak. A helyi turisztikai szervezettel és az ötletgazda Nubu designer márkával karöltve kommunikációs kampányt is indítottak a turisták számára – mondta Tósoki Imre, Tihany polgármestere.

A pályázati források nélkül mintegy 700 millió forintos költségvetésű településnek eddig 200 millió forintos kiesést okozott a járvány, illetve az amiatt bevezetett intézkedések. Tihanyban amúgy hétvégenként már nyári forgalom van, viszont hét közben kisebb a vendégjárás, mint a korábbi évek hasonló időszakában a külföldi turisták és az osztálykirándulások elmaradása miatt.

– Magyarország a járványhelyzet kezelésében legsikeresebbnek számító országok közé tartozik. Eddig a visszanyitások során sem történt sehol tragédia. Mindenki tehet azért, hogy ez így is maradjon. Ameddig nem lesz védőoltás, vagy gyógymód a koronavírusra, az éttermeknek, vendéglátóknak extra takarítással, tisztítással, fertőtlenítéssel kell dolgozniuk maszkokat viselve a biztonságos világ fenntartásáért. A nemzetközi turizmus visszatérése még pár hónapot várat magára, a körülmények ellenére a belföldi turizmusban egészen optimista lehetőségek rejlenek – mondta Zsidai Roy, a Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) alapító-elnökségi tagja.

Olvasói fotó: Varga-Takács Elvira

– A tihanyi turisztikai szolgáltatók egységes színű, logózott maszkjai nemcsak a vendégek által elvárt biztonsági elvárásokra reflektálnak, hanem a lokális, tudatos, felelős turizmusépítésre is felhívják a figyelmet – fogalmazott Peleskey Ákos, a Balaton-felvidéki Fejlesztési Egyesület főtitkára.

 

Nyitókép: Olvasói fotó/ Lung Roxána

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva