likeBalaton.hu | 2022.01.02. 08:00
A bodorka lett a 2022-es év hala
A bodorka a Balatonban is előfordul. Erről a fajról nevezték el a balatonfüredi Balatoni Vízivilág Látogatóközpontot.

Ahogy a likeBalaton.hu is beszámolt, a Magyar Haltani Társaság a honlapján hirdette meg a versenyt, melyen három jelöltre lehetett december 31-én délig szavazni.

4155 szavazat érkezett, ez alapján alakult ki a végeredmény.

Három jelölt volt

Az első helyet, 55 százalékos abszolút többséggel, a vizeinkben nagyon elterjedt és így sokak által ismert bodorka szerezte meg.

A második helyen a védett széles durbincs végzett, amely csak a Duna, a Dnyeper és Dnyeszter vízrendszerében él. Rá a szavazók 25 százaléka voksolt. A szavazatok 20 százalékával lett harmadik a bagolykeszeg.

A bodorka egy pontyféle

A bodorka nem nagy termetű, de széles körben elterjedt pontyfélénk. Az alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel. Erre az is okot ad, hogy mindkét faj szemgyűrűje többnyire narancsszínű. A vörösszárnyú keszeg hátúszója azonban sokkal hátrébb kezdődik, mint a hasúszói, ami alapján biztosan megkülönböztethető. A bodorka táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok, férgek, alsóbbrendű rákocskák, apróbb puhatestűek alkotják.

A nyugodt, vízinövényes élőhelyeket kedveli, így a kisebb-nagyobb csatornákban is gyakori.

Kisebb számban a folyók dévérzónájában is előfordul, itt azonban általában kevésbé színes, ezért például a tiszai példányokat a halászok fakó keszeg névvel illették.

Beirdalva, paprikás lisztben megforgatva és jól átsütve az íze kitűnő.

Nyitókép: Magyar Haltani Társaság/Sallai Zoltán

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva