2020.01.28. 12:00
A keszthelyi mentők véresen komoly győzelmet arattak a kolbásztöltő versenyen
Megvédte tavalyi elsőségét az Ambulance Team – vagyis a keszthelyi mentők csapata – a sármelléki kolbásztöltő fesztiválon.

A művelődési központ már hetedik alkalommal szervezte meg a hagyományőrző téli programot, amelyre ezúttal hét csapat nevezett. Minden gárda maga hozta a húst, a „titkos” fűszereket, s a zsűri értékelése után akár haza is vihette a disznótoros ízelítőt.

– A verseny lényege az, hogy itt legyenek, és jól érezzék magukat – fogalmazott Takácsné Ilku Anita, a Sármelléki ÁMK művelődésszervezője.

A keszthelyi mentőcsapat kolbásza ízlett idén is a legjobban a zsűrinek. Képünkön balról Tamás Péter, Csiszár Krisztián és Palotai Péter; Fotó: Péter B. Árpád

A sármelléki ÁMK udvarán felállított sátorban közkedvelt mulatós és táncdalok ritmusára dolgoztak a csapatok szombaton, az érdekelődőket, drukkereket pedig előre elkészített falatok várták. Az Othello Borbarátok Körének különítménye Bojt Tibor vezetésével dolgozott, aki arról beszélt , hogy nincs különösebb titkuk.

– Összekeverjük, megtöltjük, megsütjük – mondta. – Paprika, bors, kömény, só; ennyi kell hozzá, igazán az arányok a fontosak. A keszthelyi mentőállomás együttesének tagjai is szorgoskodtak – kötelezte is őket tavalyi elsőségük.

A borbarátok Bojt Tibor (középen) vezetésével szorgoskodtak Fotó: Péter B. Árpád

– Öt éve kezdtünk versenyekre, fesztiválokra járni – fogalmazott Csiszár Krisztián. – Tízen vagyunk, Rezibe és Sármellékre mindig visszatérünk, hiszen itt jó eredményeket szoktunk elérni. A szóvivő a titkokat firtató kérdésünkre csak annyit mondott: „A vérünket adjuk hozzá.”
Nos, a módszer idén is bejött, a keszthelyi mentők – megvédve címüket – ezúttal is nyertek a háromtagú zsűri döntése alapján, a második helyen a helyi polgárőr-egyesület, a harmadikon pedig a Tüskevár néptáncegyüttes disznótoros alakulata végzett.

Ám ez nem volt minden, a legbátrabbak az „Erő-evő versenyen” tették próbára fájdalomtűrő képességüket. Mint Takácsné Ilku Anita elárulta, előzetesen debreceni kolbászokat kentek meg csilivel, s ezek közül kellett időre hármat megenni. Ebben a küzdelemben is a tavalyi bajnok, Kurucz Barnabás győzött, Tóth Márk lett az ezüstérmes, és akárcsak 2019-ben, Horváth Tibor polgármester állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva