likeBalaton.hu | 2023.02.20. 10:00
A korábbi rekordokat is felülmúló jó évre számít a balatoni hajózás
Optimistán tekint a húsvétkor elinduló balatoni hajózás forgalmára a BAHART vezérigazgatója. Elsősorban a programhajózás fejlesztése az idei cél.

A 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű BAHART tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél – mondta Veigl Gábor a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál.

Kiemelkedő a balatoni kompok forgalma
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

A mentrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett. Elmondta: a társaság 10 kikötője évek óta teljes kihasználtsággal üzemel, az ebből fakadó bevétel a tavalyi 6-7 százalékos áremelésnek megfelelően nőtt. A kikötőket folyamatosan fejlesztik.

A társaság vízépítő ágazata ugyancsak rekordot döntött, 450 millió forintot meghaladó árbevételt ért el. A legnagyobb balatoni vízépítő flottával rendelkező cég főként kikötőépítési és kotrási munkákra kap külső megrendeléseket – mondta a vezérigazgató.

Nagy az érdeklődés

Veigl Gábor kitért arra is, hogy

optimisták a forgalmi becsléseik 2023-ra, kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából,

a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből.

Ismertette azt is, hogy a hagyományoknak megfelelően húsvét nagyszombatján induló személyhajózás menetrendje kis mértékben változik.

Elsősorban a programhajózás további fejlesztése az idei cél.

A BAHART évente mintegy 600-700 millió forintos önerőt tud fejlesztésekre fordítani a vezérigazgató tájékoztatása szerint. Ennek keretében tervezik a szántódi és a tihanyi kompkikötők,

valamint a fonyódi, a badacsonyi, a balatonlellei, a siófoki és a balatonfüredi kikötők fejlesztését.

A balatonfüredi kikötőt is fejlesztenék
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

A két új komp és katamarán már elkészült

A siófoki telephely, valamint a kikötők megnövekedett energiaköltségeinek ellensúlyozására energiahatékonysági stratégiával készülnek. A középtávú tervek között szerepel a telephely teljes megújítása is – mondta a cégvezető.
Az állami tőkeemelésnek köszönhetően – korábbi híradások szerint 5,7 milliárd forintból – építtetett két új kompról és két új katamaránról Veigl Gábor elmondta, ezek elkészültek a komáromi hajógyárban. A vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megtörtént.

A Sió-csatorna hajózhatóvá válásától függ, hogy mikor juthatnak el a Balatonra.

Bíznak abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása.

Új hajók érkeznek a Balatonra
Kép: BAHART

 

A legutóbbi közgyűlés által elfogadott, 2023-as üzleti terv infláció alatti átlagos áremelésekről is szól. Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.

Nyitókép: Krausz Andrea

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva