Szaniszló Hajnalka | 2019.06.28. 09:00
Kowáék a Plázson szórják szét a Varázsszavakat
A Kowalsky meg a Vega idén jelentette meg tizedik lemezét, melynek majdnem két órás turnéjával most a Plázsra is megérkezik a szeretet rock and rollt játszó csapat június 29-én.

A zenekar bár már kétszer játszott Siófok homokos tengerpartján, ez lesz az első önálló koncertjük itt, ahol a slágerek mellett az új lemez dalai is felcsendülnek majd a balatoni éjszakában.

A koncert részleteiről itt írtunk.

A balatoni rajongóknak hosszú ideig ez lesz az egyetlen lehetősége, hogy egy ilyen különleges környezetben bulizhasson a Kowalsky meg a Vega dalaira, miközben halkan hullámzik a Balaton, világítanak a csillagok és olyan slágerektől zeng az éjszaka, mint az Egy világon át vagy éppen az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek.

Olvasd el a videó után, hogy mit gondol a Plázsról és a Balatonról a zenekar!

A Kowalsky meg a Vega már rutinos Plázsra járónak számít, hiszen a zenekar korábban már kétszer is megtáncoltatta itt a közönséget: – Ha jól emlékszem idáig kétszer játszottunk a Plázson, de eddig egyik sem volt kizárólag Kowalsky meg a Vega este. Megúsztuk, mert egyik alkalommal sem esett és mindkét koncert nagyon jó hangulatú volt. A zenekarnak nagyon tetszik a Plázs, mert remek atmoszférájú buli helyszín. Természetesen örülünk, hogy idén önálló saját koncertet adhatunk nálatok – meséli Szórád Jimmy Csaba, a zenekar basszusgitárosa.

A szeretet forradalmárok januárban jelentették meg Árnyék és fény című 10. lemezüket, úgyhogy az új dalokkal és a tavalyi, 15 éves jubileumra összeállított programmal érkeznek a Balaton partjára is. A közönségnek pedig bőven lesz ideje átadnia magát a Kowalsky meg a Vega pozitív dallamainak.

– Ez egy bő 100-115 perces program, amit be is tudunk mutatni, nem leszünk idő szűkében, ami ezt megakadályozná – árulja el Jimmy.

Fotó: a szervezők engedélyével

Aki követi a zenekar Facebook-oldalát, elcsíphette, hogy Kowa és Jimmy ahelyett, hogy koncert előtt megpihennének, inkább futással készülnek fel a koncertekre. Természetesen erről a szokásukról ezúttal sem mondanak le és míg mások lazítanak, ne csodálkozzunk, ha kettejüket futócipőben pillantjuk meg a parton.

– Biztos, hogy lesz edzés a koncert előtt, hiszen a Balatonnál még soha nem futottunk. Azt vettük észre ugyanis, hogy utána nagyon felpörögve, energikusan tudunk színpadra lépni. Ezt egész nyáron alkalmazni fogjuk, de versenyre nem készülünk. Ezen a nyáron is rengeteg koncertünk lesz, ami november közepéig tart, ez a sok élő buli is biztosítja számunkra a kellemes fáradtságot. Egy kis évvégi szünet, feltöltődés következik, majd 2020. február 15-én egy budapesti Arénás koncerttel terünk vissza a közönségünkhöz – mondták el a srácok.

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Nyitókép: Pesthy Márton / Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva