2020.02.08. 17:00
A magyar találmány mágnes- és zeneterápiával egészíti ki a hévízi gyógykezelést
A szláv és germán népcsoportok között fekvő Magyarország egyfajta oázis, hiszen bárhol lefúrunk, 80 százalékban termál-, illetve gyógyvíz tör fel, ami hatalmas lehetőség, s ezt ki kell használni.

Kétnapos fizioterápiás konferenciát tartottak Hévízen a Magyar Honvédség rehabilitációs intézetében. Az előadók új eszközöket, kezelési lehetőségeket mutattak be. Ez már a hetedik hasonló szakmai tanácskozás az intézményben, ahol a 120 orvos és szakdolgozó vendég kreditpontokat szerezhet.
Prof. Sandra Sándor, a Honvéd Egészségügyi Központ szakrendelés-vezető főorvosa elmondta:

– A szláv és germán népcsoportok között fekvő Magyarország egyfajta oázis, hiszen bárhol lefúrunk, 80 százalékban termál-, illetve gyógyvíz tör fel, ami hatalmas lehetőség, s ezt ki kell használni, hiszen jelentős bevételt termelhet az országnak. Évről évre egyre több az újdonság a fizioterápiában, megjelennek új eszközök és eljárások. A lágylézer- terápiát például magyarok vezették be a világon.

A magyar fejlesztésű kezelőággyal is ismerkedtek a konferencia vendégei. Balról: Pölöskei Anikó, prof. Sandra Sándor, Mollináry László és munkatársa, Erős László; Fotó: Péter B. Árpád

A fizioterápia újdonságai közül pedig nem egy fel is tűnt Hévízen. A közelmúltban például olasz és cseh „álomkészülékek” jelentek meg a piacon, amelyekkel a konferencia résztvevői is megismerkedhettek, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvosai pedig tanácsokat adtak a fejlesztésükre.

A szakmai tanácskozáson különböző betegségek újszerű kezelési lehetőségeit, s az azokban elért eredményeket is bemutatták a közönségnek, mint ahogyan azt a magyar fejlesztésű, szabadalommal védett kezelőágyat is, amelynek segítségével felgyorsítható, megkönnyíthető a gyógyulás folyamata. A feltaláló, Mollináry László egyébként a berendezésből kettőt a honvédség egészségügyi központjának adományozott. Az állítható, elemeiben mozgatható szerkezet mágnes- és zeneterápiával egészíti ki a kezelést, így növelve a hatékonyságot.

A speciális kezelőágy legfontosabb tulajdonsága, hogy ezen a páciens végtagjait több helyzetbe lehet állítani, így a masszőr sokkal könnyebben hozzáférhet a különböző testrészekhez.

– Hiánypótló ez a masszázs­ágy – fogalmazott Mollináry László.
– Minden ilyen eszköz ugyanúgy néz ki, egyformára építik. Mi száz terápiás ágyat vizsgáltunk meg, mielőtt a sajátunkat megalkottuk.

A Mollináry-ágy mobilitása olyan lehetőséget nyújt, amely eredményesebbé a teszi a terápiát.

– Azokat a betegségeket, amelyekben lecsökken a mozgástartomány, nagyon nehéz kezelni – szögezte le prof. Sand­ra Sándor, a honvéd egészségügyi központ szakrendelés-vezető főorvosa.
– Ezen az ágyon viszont alaposan ki lehet mozgatni a pácienst, így nő a hatékonyság. A feltaláló arra is figyelt, hogy a kivehető elemek még kényelmesebbé tegyék a használatát például a dúsabb keblű hölgyek, vagy az átlagosnál nagyobb férfiassággal rendelkező urak számára.

A terápiás ágy mozgatható és kivehető elemekkel rendelkezik, mutatja Mollináry László Fotó: PBÁ

Mollináry László kollégáival közösen világújdonságnak számító masszázstechnikát is kidolgozott, az ágyat pedig formatervezési mintaoltalom védi.
– A mobilitása mellett a másik különlegessége, hogy beépítettünk két hangszórót, s megalkottunk egy zeneterápiás rendszert – tette hozzá a feltaláló.
– A legtöbb probléma és a stressz a fejben indul el, de ha meg tudjuk nyugtatni az embereket a célzottan alkalmazott muzsikával, máris nyert ügyünk van.

Az ágy alatt öt, különböző erősségű mágnest helyeztek el, amelyek levehetők, és átrakhatók az igazán fájdalmas testrészek alá. A mágnesterápia gyorsítja a regenerációt, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású, kifejezetten alkalmas mozgásszervi betegségek kiegészítő kezelésére.
– Három éve teszteljük a masszázságyat – mondta Mollináry László –, s azt tapasztaltuk, hogy e három fontos elem, a mobilitás, a zene- és a mágnesterápia együttesen kifejezetten jó rehabilitációs eredményeket hoz. A páciensek gyorsabban gyógyulnak, mint más fizioterápiás eszközök használatával.

Pölöskei Anikó, a hévízi rehabilitációs intézet vezetője úgy fogalmazott, hogy az előző évhez képest tavaly nőtt a vendégszámuk és a bevételük is.

– A német és az osztrák gyógyulni vágyók már eddig is nagy számban jelen voltak Hévízen, és az oroszok is visszatértek. Az intézmény 200 ággyal működik, amelyből 72 finanszírozott, 128 pedig fizetős. Most már tendencia a forgalom bővülése nálunk, hiszen 10 százalék feletti növekedést tapasztalunk évről évre.

Nyitókép: shutterstock
Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva