Krausz Andrea | 2023.03.01. 08:00
A sebesség miatt az elektromos hajókat és strandeszközöket is keretek közé kell szorítani
Vajon hogyan, milyen keretek között használjuk majd a Balatonon az egyre jobban szaporodó elektromos eszközöket, hajókat? Az elektromos hajók gyártásával foglalkozó Viszkei Andrást kérdeztük, aki többször is elnyerte a Budapest Boat Show Legjobb Hazai Fejlesztés különdíját.

– Ön szerint most milyen szerepet töltenek be az elektromos hajók és eszközök a Balatonon?
– Sokan egyetértenek azzal, hogy továbbra sem kell a Balatonra engedni nagy számban a kedvtelési célú belsőégésű motoros hajókat. Én is azt gondolom, hogy minél több környezetbarát eszközre van szükség a tavon. Az elmúlt 15 évben, mióta elektromos hajókat gyártunk, bebizonyosodott, hogy ezek a vízi járművek tökéletesen alkalmasak akár zord időjárási körülmények között a kényelmes és biztonságos használatra, és arra, hogy hosszában átszelve a tavat, eljussunk például Balatonkeneséről Keszthelyre. Épp úgy, mint a belsőégésű motorral felszerelt hajókkal. Ugyanakkor az energiatárolás technológiája miatt az életmentéshez, vagy a munkavégzéshez még nyilván szükség van a robbanómotoros járművekre.

Elektromos hajók a Balatonfői Yacht Club kikötőjében
Fotó: Krausz Andrea

 

– Kelendőek az elektromos hajók a nemzetközi piacon?
– Európában is egyre nagyobb hangsúlyt kap az elektromos hajózás, amiről a januári düsseldorfi hajókiállítás is tanúskodott. Nagy az érdeklődés, egyre több motor, akkumulátor és hajó jelenik meg a piacokon. Büszkén mondom, hogy a magyarországi elektromos hajóipar vezető szerepet tölt be Európában. Mi most a nagyobb típusok felé mozdultunk el. Egyik projektünkben egy 50 lábas hajót építünk, ami külföldön is kielégíti a maximális luxusigényeket. Illetve egy olyan hajót fejlesztünk még, ami a zárt kabinjával akár az északi, hidegebb vizeken is megállja a helyét. Amennyiben az energiaellátás jelentősen fejlődni tud, akkor a határok még inkább kitolódnak. Az elektromos hajózás követni fogja az autóipart. Tehát amíg a gépjármű technológia akkumulátorok révén működik, addig ez a hajózásban is így marad. Aztán ha esetleg olyan környezetbarát energiaellátó rendszerek jelennek meg, mint az üzemanyagcellák, vagy a hidrogén, akkor az fog elterjedni a hajózásban is. De jelenleg az elektromosság egyre fejlettebb és kifinomultabb formáival foglalkozunk.

Viszkei András a WIA 330 Pleasure típusú elektromos hajója kormányánál egy korábbi Budapest Boat Show-n
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 

– Mennyire terjednek el a Balatonon a különféle elektromos sport- és strandeszközök?
– Minden olyan tavon és tengerparton, ahol van hajózás és fürdőélet, ott nagy igény jelentkezik az ilyen eszközökre. Legyen szó elektromos szörfdeszkáról, e-foilról, e-SUP-ról, vagy e-jet skiről. Az viszont nem mindegy, hogyan szabályozzuk ezeket. Egészen más a Boden-tó, vagy a Comoi-tó, ahol a fürdőturizmus nem annyira jellemző. Ott szabadabban tudnak mozogni, mint a Balatonon, ahol minden part menti részen fürdenek az emberek. A szabályokat a tó adottságaihoz, és a tó körül élők szokásaihoz kell igazítani. A tengerpartokon is a sebesség a fő probléma, amit az elektromos hajók és a strandeszközök esetében sem árt keretek közé szorítani. Vagy ha engedjük a nagy sebességű eszközöket, akkor olyan körülmények közé szorítsák a törvényalkotók, ahol a legkisebbre csökken a balesetveszély. Például kijelölt pályákon, 300-500 méterre a parttól. Elképzelhetetlenül veszélyes, ha a nagy sebességű eszközök vagy motorcsónakok a fürdőzők közvetlen közelében megjelennek. Egyébként egyre szélesebb körben elérhetőek az e-szörfök, elektromos vontató, SUP-okra szerelhető kismotorok. A gyártók évről évre egyre újabbak dolgokkal jelennek meg a nemzetközi hajókiállításokon. Mi magunk is forgalmazunk kétféle eszközt, melyeknél minden esetben elhívjuk a figyelmet: a használó öröme és biztonsága együtt jár. Ugyanígy fontos a Balatont élvezők biztonsága és nyugalma.

Elektromos motor hajtja ezt a deszkát a Balatonon
Fotó: Zöldszalag Regatta – hivatalos

 

Az elektromos hajók előnye a robbanómotoros hajókhoz képest

Csendesebbek: Az elektromos hajók általában csendesebbek, mint a robbanómotoros hajók. Ez különösen előnyös a természetvédelmi területeken, ahol a zajzavar lehet zavaró a madarak és más állatok számára.

Környezetbarátabbak: Az elektromos hajók nem bocsátanak ki káros gázokat és részecskéket, így környezetbarátabbak, mint a robbanómotoros hajók. Ez különösen fontos a tavaknál, ahol a vízminőségre és az élővilágra gyakorolt hatások jelentősek lehetnek.

Olcsóbbak: Az elektromos hajók általában kevesebb karbantartást igényelnek, mint a robbanómotoros hajók, és az elektromos töltőköltségek is alacsonyabbak lehetnek, mint a benzinköltségek.

Nagyobb hatékonyság: Az elektromos hajók hatékonyabbak lehetnek a robbanómotoros hajóknál, mivel az elektromos motorok kevésbé veszteségesek, mint a belső égésű motorok, és nincs szükségük hűtővízre vagy kenőolajra.

Könnyebbek: Az elektromos hajók általában könnyebbek, mint a robbanómotoros hajók, és ennek köszönhetően kevesebb üzemanyagot használnak fel, így a sebesség és a hatótávolság is javulhat.

Könnyű kezelhetőség: Az elektromos hajók általában egyszerűbbek és könnyebb kezelni, mint a robbanómotoros hajók, mivel nem kell foglalkozni a benzinkútakkal, a karburátorral vagy az olajszinttel. Ezenkívül az elektromos hajók általában könnyebb manőverezni, ami különösen fontos a keskeny tavaknál és folyóknál.

– Önök mennyivel adtak el több elektromos hajót vagy eszközt az elmúlt évekhez képest?
– Az elektromos hajók piaca az orosz-ukrán háborút megelőzően egy évtizeden keresztül dinamikusan és folyamatosan növekedett. Az általunk gyártott WIA elektromos hajókból minden évben növekvő darabszámot adtunk el. Még a covid alatt is 15-20-as nagyságrendben fogytak el hajóink. A tavalyi háborús év egy picit meglassította a piacot. Nem csak a háborús év, hanem a covid is, ami alkatrész-ellátási nehézségeket okozott. Egy picit talán óvatosabbá váltak a vásárlók, de úgy látom, hogy ez csak átmeneti állapot. 2021-ben jelentünk meg Magyarországon a Lampuga felfújható elektromos e-jetjeivel és a Scubajet kis víz alatti úszó vontatójával, ami a SUP aljára is szerelhető. Az első évben jelentős darabszámot adtunk el, 2022-ben viszont az értékesítés kissé visszaesett, de hogy megtört volna, ezt nem lehet kijelenteni. Ha a 10 évvel ezelőtti hajókiállítást összehasonlítom egy mostani hajókiállítással, legyen az Budapesten, vagy Balatonkenesén, akkor az látszik, hogy 10 évvel ezelőtt ritka volt az elektromos hajó, mint a fehér holló, (a mi standunkon csak ezek voltak már akkor is), míg a mostani kiállításokon szinte nincs olyan stand, legyen szó importőrről, vagy nagy márkák képviselőiről, akik ne jelennének meg egyre újabb elektromos hajtású termékekkel.

– Mennyire felszereltek a kikötők az elektromos hajókat vagy eszközöket illetően és miben kellene még fejlődni a Balatonon?
– Ez érdekes kérdés. A balatoni kikötők nagy többsége évtizedekkel ezelőtt épült, és olyan elektromos hálózattal van ellátva, ami tökéletesen alkalmas a kis és közepes hajók elektromos igényének ellátására: kisebb főzőlaphoz vagy hűtőhöz való akkumulátor töltésére. Tehát kis teljesítményű elektromos csatlakozások vannak jelenleg a kikötők többségében. 2020 óta elindult egy örvendetes tendencia. A Magyar Turisztikai Ügynökség e-kikötő fejlesztési pályázatán létesülő kikötők mindegyikét komoly elektromos hálózattal tervezték. Pont abból a célból, hogy a nagyobb vitorlás hajóknak is több áramot tudjanak szolgáltatni, és a lassúbb elektromos hajók minél több helyen tudjanak kényelmesen tölteni.

Fotó: Zöldszalag Regatta – hivatalos

 

– Mi a helyzet a nagy sebességű elektromos hajókkal?
– Nem biztos, hogy a Balatonon a nagy sebességű elektromos hajók jelentik az az üdvözítő megoldást. Ezek ugyanis hatalmas energiatöltést igényelnek. És ilyen mennyiségű áram egyszerűen nem áll rendelkezésre a kikötőkben. De a véleményem szerint ez nem is baj, mert talán a többség a gyors és veszélyes elektromos hajók helyett inkább a kényelmes túrhajókat fogja választani a Balatonra. Egy nagy sebességű elektromos hajó feltöltéséhez egy átlagos csatlakozási pontról akár 30 órára is szükség lehet, míg egy kisebb sebességű, de ugyanolyan kényelmes elektromos túrahajót ugyanerről a töltőről egy éjszaka alatt fel lehet tölteni. A nagy sebességű elektromos hajók hatalmas áramfelvétele nagyon kevés helyen megoldható.

– Ha lenne egy varázspálcája, akkor mit változtatna meg a Balatonon?
– Ha lenne varázspálcám, akkor nem konnektorokat teremtenék (nevet), hanem megpróbálkoznék azzal, hogy mindenki ugyanúgy használhassa ezt a tavat. Szép strandokat, horgászstégeket, kikötőket létesítenék. A békességhez nagy szükség lenne egy varázspálcára. Hogy mindenki találja meg a helyét, úgy, hogy örömmel és biztonsággal tudja élvezni ezt az Európában egyedülálló csodát, amit Balatonnak hívnak.

Nyitókép: Illusztráció/Zöldszalag Regatta/Török Brigi – hivatalos

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva