2019.01.02. 10:00
A vörösszárnyú keszeg lett az év hala
Bár valaki informatikai trükközéssel megpróbálta a sebes pisztrángot helyzetbe hozni, végül lebukott.

A vörösszárnyú keszeg győzelmét hozta a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett év hala közönségszavazása annak ellenére, hogy a végeredményt valaki a sebes pisztrángra szabálytalanul leadott nagyszámú szavazattal próbálta befolyásolni – közölte a szervezet elnöke.

Harka Ákos elmondta: a voksolás a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott, ám üröm az örömben, hogy valaki „informatikai trükközéssel” próbálta meg jogosulatlan előnyhöz juttatni az év hala címért versengők egyikét. A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra (Salmo trutta) szabálytalanul leadott, ezért a cím kihirdetése előtt érvénytelenített 2130 voks levonását követően is meghaladta a 11 ezret – tette hozzá.

A vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) 44 százalékos támogatottsággal nyert,
a második helyen 32 százalékkal a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) végzett,
a sokáig szoros versenyben a győzelemre is esélyesnek tűnt sebes pisztráng pedig végül 24 százalékkal csak a harmadik lett.

A közönségszavazás jelöltjei közül a vörösszárnyú keszeg a sekély, növényzetben gazdag állóvizek lakója, de kisebb számban a lassú folyóvizekben is előfordul. Hazánkban a hegyi patakok és a kifejezetten gyors folyószakaszok kivételével szinte mindenütt megtalálható. Táplálékát fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják, felismerni fölfelé nyíló szájáról, valamint vöröses úszóiról lehet – mondta Harka Ákos.

 

A védett szivárványos ökle a legkisebb és legszínesebb Magyarországon élő halak egyike, míg az olajzöld hátán és világosabb oldalán piros foltokkal díszített sebes pisztráng a gyors, oxigéndús vizeket kedveli.

Az elnök hangoztatta: a közönségszavazás lezárult ugyan, hiszen az év halára ezúttal is december 31-én éjfélig lehetett voksolni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ám az oldalon jelenleg is megtalálhatók a versengők képei mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk.

A társaság elnöke azt is elmondta, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, míg tavaly a balin érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a mostani győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.

Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük elsődleges célja minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni az őshonos halakat.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva