likeBalaton.hu | 2020.04.29. 21:23
Akár strandolhatunk is, vagy élvezhetjük a balatoni kerthelyiségeket
A védekezés első szakasza lezárult, mondta Orbán Viktor, amikor a Facebookon bejelentette az új védelmi intézkedések egy részét. Hamarosan más lesz érvényes a fővárosra és környékére, mint az ország többi területére.

– Egy hosszú kormányülést követően tájékoztatom most önöket – mondta a kormányfő, aki kijelentette: a védekezés első szakasza lezárult. – Köszönetet mondok mindenkinek, aki részt vett a védekezés embert próbáló munkájában. Közös erőfeszítésünknek köszönhetően úgy látom, hogy a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna. Tudják, a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk. A vírus elleni védekezés új szakaszba lép.

Megpróbáljuk, megpróbálhatjuk önökkel együtt közösen újraindítani az életet Magyarországon. De fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárnunk. Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársaink feszes védelmét továbbra is fenn kell tartanunk – szögezte le Orbán Viktor. – Mint önök is tudják, a fertőzések leginkább a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén a kijárási korlátozások életben maradnak.

Vidéken a kijárási korlátozás helyére új védelmi intézkedések lépnek majd.

  • Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak.
  • Éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak.
  • Szabadtéri strandok látogathatóak lesznek.
  • A másfél méteres védőtávolság betartása, és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz.
  • Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartjuk, és idős honfitársainkat továbbra is tisztelettel arra kérem, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat.
  • Péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk.

A többi részletszabályt holnap ismerteti a miniszterelnök. A kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel is, és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat.

– Isten éltesse az édesanyákat! Egyetlen magyar sincs egyedül – zárta beszédét a miniszterelnök.

Negyvenkilencedik nap. A védekezés új szakaszba lép: fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet Magyarországon

Negyvenkilencedik nap. A védekezés új szakaszba lép: fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet Magyarországon // Day forty-nine. We are entering a new phase of defense: gradually and under strict rules, we can restart life in Hungary

Közzétette: Orbán Viktor – 2020. április 29., szerda

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva