Horváth Virág | 2020.07.24. 14:00
Múlt-Szemle: Pusztító víztölcsér alakult ki a Balaton felett – 1875-ben
Erős szezon júliusban, orkán erejű vihar a Balatonnál és az elhalasztott Anna-bál története a múltból. Az Arcanum segítségével felkutattuk a Balaton történelmét.

„Balaton-Füreden a saison (szezon – a szerk.) már virágzásának tetőpontján áll. Minden épület, villa tele van vendégekkel, s a fürdő igazgatója gyakran remegve várja a délben érkező hajót, mely még mindig új vendégeket hoz. A társasélet is egészen megélénkült, s azt lehet mondani, rég volt oly fesztelenül kedves és kellemes, mint idén. Pár nap előtt a gőzhajóval körülbelöl 150 vendég tett kirándulást Badacsony felé. A kirándulóknak gyönyörű alkony kedvezett s a víz annyira csöndes és nyugalmas volt, hogy a társaság tánckedvelő része minden fenakadás nélkül járhatta négyeseit és walzerjait…” – írja 1875. július 14-én a Fővárosi Lapok.

Habár Balatonfüredre így 2020-ban is a „kedves és kellemes” a legmegfelelőbb jelző, a „fürdő igazgatója” már nem remeg a turisták láttán, hiszen a 13 ezres lakosú nagyváros fel van készülve a szezonra, táncolni pedig még most is lehet a Balaton vizén a hajózások alkalmával.

Az újságcikk tanulsága szerint pénteken vihar csapott le abban az időben a Balatonra. „A vész északról tört a Balatonra, s pár pillanat alatt elboritotta porfelhőivel és egymásba szakadó árnyaival a tulsó partot. Majd délről is vihar emelkedett s Tihanyon át rettenetes erővel nyomult a víz lapjára. A két különböző irányú, de egyenlő erejű szél merő tajtékká verte a vizet. Esti hat óra tájban a tihanyi torkolat körül egyszerre hatalmas víztölcsér szakadt fel a hullámokbúl s körben forogva, iszonyú gyorsasággal rohant végig a harsogó felszínen, hosszú tajtékuszálylyal, melyeket a fehérség ragyogóvá tett. A gyönyörű vízoszlop Kenese alatt omlott össze”.

Az akkori sajtó bár szépirodalmi minőségben mutatta be a vihar tombolását, az akkori károkról is beszámol. A gyönyörű víztölcsér ugyanis a somogyi partokat viselte meg inkább, a siófoki fürdőbódék egy részét a partra szórta a szél, és az épületek tetejét is megrongálta. Ebben az évben az Anna-bált is augusztus elsején tartották meg.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva