– Normális vagy? Ide akarsz hazajönni, ahonnan menekül, aki csak teheti? A te perfekt angol- és spanyolnyelv-tudásoddal, ráadásul egy isten háta mögötti porfészekben akarod elásatni magad? – ehhez hasonló kérdésekkel egy éve még gyakran támadták le Cornejo (Ángyán) Krisztinát, aki kacskaringós utakat bejárva, argentin párjával és két kisgyermekével – Pilarral és Nicolassal – több évtizedes világjárás után hazatért a Balaton-felvidéki Gyulakeszire. Ő ilyenkor a sokat látott asszonyok türelmes magabiztosságával válaszolt: – Bocsánat, de éppen hogy most érzem magam csak igazán normálisnak. Szerencsés természetem lehet, mert minden földrészen, ahol megfordultam, rövid időn belül feltaláltam magam, pörögtem, mégis – hiába hangzik közhelyesnek – igazán itthon vagyok otthon. Belső harmóniámat itt, a szülőhelyemen találtam meg. Valamiféle állandó jóleső lebegésről van szó, amelyet csak olyan valaki képes értékelni, aki már megszenvedte a lappangó honvágy gyötrelmeit.
Krisztinával a Tapolcai-medencében megbújó falucska szélén, a három nemzedéknek is kényelmet nyújtó szülői ház ebédlőjében beszélgetünk. A hazatért „tékozló lány” a kertben álló régi garázst rendezte be keramikusműhelynek.
Fotó: Magyar Nemzet
A véletlen Isten művészneve – tartja a mondás. Krisztina útjának egyengetésében a Teremtő különösen ihlető kedvében lehetett. Életét meghökkentő fordulatok tarkítják. A fiatal lány mint kezdő szakácsnő egy révfülöpi családi kisvendéglő konyháján kóstolt bele a vendéglátásba. Aztán felkeresett egy angliai munkákat kínáló tapolcai „fejvadászt”. Akkoriban, a rendszerváltás igézetében már sokan akartak Nyugaton szerencsét próbálni, jó üzlet volt a közvetítés.
– Néhány hét múlva rám üzent a hölgy, hogy London mellett egy család magyar bébiszittert keres – emlékezik vissza a kezdetekre. Nem sokat gondolkodott, felült az első buszra, hogy nekivágjon a világnak. Angolul annyit tudott: yes, no. A dél-angliai Checkendon faluhoz közeli hatalmas birtokon épült házban felső középosztálybeli, tehetős házaspár várta három apró gyerekével. Kezdetben az elbizonytalanodás, a honvágy miatt esténként gyakran belealudt a sírásba. De a gyerekekkel gyorsan egy hullámhosszra került, tőlük tanult meg angolul. Két év elteltével a família Angliából áttelepült a spanyolországi Marbellára, és visszautasíthatatlan ajánlattal az immár szinte családtagként kezelt mindenes magyar lányt is magukkal csábították. Krisztinának az aranyketrec azonban kezdett szűknek bizonyulni, önállóságra vágyott. Egy újabb év elteltével a háziaktól barátságosan elköszönve visszaköltözött Londonba, és egy nagy olajcégnél dokumentátorként keresve kenyerét saját lábára állt.
Mint a mesében a királyfi, a szerelem hozzá is lóháton érkezett. Méghozzá a világ másik sarkából. Történt, hogy valamelyik medencés kerti partin, a koktélt szürcsölgetve Juannal hirtelen egymásra néztek. Az argentin fiatalember lovaspólóban utazott, így került Londonba. Angliai felsőbb körökben dívik ez a költséges sport, amelynek űzéséhez a különleges lovakat Argentínában tenyésztik, onnan importálják.
Juan munkája a lovak napi futtatásából, a mérkőzésekre felkészítéséből állt, egy-egy mérkőzésen ugyanis akár négyszer is újakra cserélik a fáradt méregdrága paripákat. De a Krisztinával dúló szerelem mellékhatásaként otthagyta a lovászkodást. És Londonnak búcsút intve Argentínában, az ifjú férj családjának közelében kezdtek új életet. Tíz év elteltével pedig Európába költözve számukra immáron Gyulakeszi a világ közepe.
Beszélgetés közben a magas, jóvágású, a magyar nyelvvel elszántan birkózó férj tejhabos kávét hoz. A mutatós csésze Krisztina alkotása. A szívélyes gesztusban már a jövő körvonalazódik. Ugyanis a házaspár olyan kávéház megnyitását tervezi a faluban, ahol a vendégek Juan receptje alapján az argentin konyha legismertebb remekét, a szószokba mártogatható empanadát – hússal töltött tésztát – majszolhatják majd. Az immáron magyar állampolgár Juantól megtudjuk, hogy a Balaton-felvidék varázslata megkönnyíti neki az átállást a választott új élethelyzetre. Persze hiányzik a népes família, otthon nyolc testvér között nőtt fel. Juan szerint a magyarok hasonló mentalitásúak, mint az argentinok, akik viszont vidámabbak és aktívabb közösségi életet élnek.
A kérdésre, hogy miért is települt családjával haza, Krisztina szerint több szempont között a döntő az itthoni nagyobb létbiztonság volt. Argentínában ugyanis a gyorsan változó politikai széljárás nyomán hullámzó a gazdaság, amihez nehéz alkalmazkodni. Pedig a Cornejo család nem panaszkodhatott, két éttermük is volt a Győrhöz hasonló nagyságú San Miguel Tucumánban. De ottani lakhelyük magyar szemmel nézve bizarrnak tűnhet. A nagy társadalmi különbségek miatt, az ingatag közbiztonság kényszerében szögesdrótos kerítéssel védett, hatalmas lakóparkban éltek. A kapun csak fegyveres őrökön és szigorú beléptetőrendszeren át lehetett bejutni.
Fotó: Mihály Szilvia
Krisztina színes kerámiái a szomszéd falu határában, a káptalantóti Liliomkert nevű termelői piacon jó fogadtatásra találtak. A piac gazdája a mérnök-biológus végzettségű Harmathy Ildikó. Amint megtudjuk tőle, 2007-ben az országban elsők között indította be a termelői piacot, amely errefelé felpezsdítette az életet. A Káli-medencében néhány évtizede egyébként is különös szubkultúra kezdett kialakulni. Elsőként Sára Sándor filmrendező vetette meg itt a lábát, őt követte közvetlen baráti köre, művész, író, zenész, hazatelepült életművész ismerősei, akik házat vettek valamelyik környékbeli faluban. Közülük néhányan a városi létnek hátat fordítva aztán itt kezdtek új életet, belevágtak a gazdálkodásba, és portékájukkal minden vasárnap felbukkannak a „tóti piacon”.
A Cornejo család kedvenc helye a cukorsüveg alakú Tóti-hegy, ahonnan pazar kilátás nyílik a Balatonra. Krisztinának már a dédapja is itt, a hegyoldalban művelte a család szőlőültetvényét. A fiatal pár a tervei szerint a meglévő, hagyományos szilváni szőlőt termő sorok mellé argentin malbec fajtát telepít, amelyből lágy ízű vörösbor készülhet. Krisztina a hegyoldalon csendesen nézelődve töltődik fel. Ennél csak egy kellemesebb, a teljességet megadó elégedettségérzést ismer. Amikor a présház meghittségében férjével a Balatont csodálják, a gyerekek pedig körülöttük viháncolnak.
Káptalantóti, A tanúhegyek közé tartozó Tóti-hegy látképe
MTI fotó: Szigetváry Zsolt
Nyitókép: Magyar Nemzet
