2019.03.26. 11:00
Avar kori lovas temetkezés Zalaapátiban
A Zalaapáti környékén feltárt avar kori lovastemetkezés leletanyagát mutatták be a Zala megyei településen.

– A 7-8. századból származó sírt egy esztendővel ezelőtt tárták fel a zalaegerszegi Göcseji Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum szakemberei – magyarázta Eke István régész-muzeológus.

Az előzményekről elmondta, hogy Keszthely környékén végeztek régészeti munkákat, amikor az autójukat ismeretlen tettesek feltörték. A helyszíneléskor a rendőrök elmondták, hogy Zalaapáti közelében, a hosszúfalusi horhosban az esőzés egy emberi koponyát mosott ki a homokos talajból. Az eset felderítéséhez a régészek segítségét kérték.

A sír kibontásakor a muzeológusok egy közép avar kori temetkezésre bukkantak, amelyben ló és lovasa egymás mellett nyugszik. A lovastemetkezés az avar korban, valamint a honfoglalás korában volt jellemző, a régészek a hasonló korú, azaz 7-8. századra keltezhető temetőket Zala megyében Pókaszepetk, Kehida és Zalakomár határában tártak fel – jelezte Eke István. Hozzáfűzte, hogy a leletmentéshez Zalaapáti önkormányzata biztosított munkagépet.

Fotó a feltárásról Fotó: MTI/Varga György

A feltárt sírban a csontok mellett tőrt, ezüstözött, díszes bronz övvereteket, tűzgyújtáshoz szükséges eszközöket – csiholót és kovát – találtak. A lovas térdei közt egy kerámiaedényt helyeztek el, amely valószínűleg a „túlvilági útra” szánt élelmiszer tárolására szolgált.

Restaurált korsó Fotó: MTI/Varga György

A kutatás során a ló teljes szerszámzata – a zabla, a két kengyel és a nyeregcsat – is előkerült. A leletek alapján a régészek egy magasabb rangú ember sírját tárták fel. A combcsonton látható, szabálytalan forradásnyomok azt jelzik, és az eddig elvégzett antropológiai vizsgálatok is arra utalnak, hogy korábban valószínűleg súlyos baleset szenvedett a lovas, és járás közben erősen biceghetett.

Emberi csontok Fotó: MTI/Varga György

 

A sírban a lovas mellett egy másik ember csontmaradványait is megtalálták, akit „szegényesebb útravalóval”, egy dísztelen késsel temettek el.

Övveretek Fotó: MTI/Varga György

 

A 7-8. századból származó, erősen korrodálódott tárgyakkal Jordán György, a Balatoni Múzeum restaurátora „csodát művelt”. A restaurált kerámia- és fémleleteket szombaton, a Községházi esték elnevezésű programsorozat keretében mutatják be Zalaapátiban. Ha a helyi közösség megismeri a település történetét, jobban vigyáz majd a múlt értékeire, és ha az esőzések újabb régészeti leleteket mosnak ki a földből, akkor segítséget nyújtanak ahhoz is, hogy a muzeológusok meg tudják menteni a lakókörnyezetük tárgyi emlékeit – fogalmazott Eke István.

Zabla Fotó: MTI/Varga György

 

A régészeti rendezvényen Müller Róbert, Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum volt és jelenlegi igazgatója, Eke István és Targubáné Rendes Katalin antropológus-humánbiológus tartott előadást az önkormányzat dísztermében.

Havasi Bálint régész, a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója, Müller Róbert régész, a múzeum nyugalmazott igazgatója és Eke István régész, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársa Fotó: MTI/Varga György

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva