Rimányi Zita/veol.hu | 2022.12.18. 16:00
Az akciós termékekre is vonatkozik a jótállás
A karácsony előtt vásárlási láz okán fontos hangsúlyozni, hogy az üzletekben megvett akciós termékekre is vonatkoznak a jótállás és kellékszavatosság szabályai – hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete.

Szakértőik magyarázata szerint a kötelező jótállás alá eső, tízezer forint eladási ár feletti tartós fogyasztási cikkekre, például műszaki árukra, beltéri bútorokra, háztartási gépekre – az áruktól függően – egy, kettő vagy három év jótállási idő érvényes. Vásárláskor jótállási jegyet kell kapnunk. Azon termékekre pedig, amelyek nem tartoznak a kötelező jótállás kategóriájába, két év kellékszavatossági idő vonatkozik, függetlenül attól, hogy mennyi volt a termék vételára. Tehát ez a pár ezer forintba kerülő áruk esetében is így van – hangsúlyozták a Fome szakértői.

Forrás: freepik

 

Idén január 1-jétől életbe lépett egy új szabály, mely szerint, ha a vásárlástól számított egy éven belül meghibásodik a termék, ezt a vevő az üzletben jelzi, és a vállalkozás kételkedik abban, hogy a hiba oka gyártási vagy anyaghibára vezethető vissza, akkor neki kell ezt bizonyítania. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy amennyiben hitelből oldjuk meg a karácsonyi vásárlást, hamarosan el kell kezdeni a részletfizetést, amely rövidebb vagy hosszabb ideig szerves részét képezi a költségvetésünknek. Éppen ezért – különösen a mostani magas kamatkörnyezetben – duplán gondoljuk végig, hogy mire van ténylegesen szükségünk karácsonykor, és tényleg hitelből szeretnénk-e megvásárolni.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: freepik

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva