2019.02.27. 11:00
Eltemették a telet, jöhet a jó idő
Hangos dobpergéssel, sípolással és gólyalábasokkal várták az érdeklődőket a faluközpontba, hogy eltemessék a telet. Az emberek pedig jöttek is szép számmal, volt, aki maskarába öltözve, más álarcot vett fel. Máshol maskarás lakodalmat ültek, disznót vágtak, kiszebábot égettek és boszorkánypartit tartottak.

Almádiban a Budatava strandon gasztronómiai programokat tartottak, a Pannónia Kulturális Központban kiszebábot készíthettek az érdeklődők kora délutántól Zsapka Adél segítségével. Ezt követően alakoskodók vezetésével indult felvonulás a Szent Erzsébet ligetbe, ahol jelképesen elűzték a telet.

Alakoskodók vezetésével indult felvonulás a Szent Erzsébet ligetbe, ahol jelképesen elűzték a telet Fotó: Stiger Ádám

 

Czuczor Sándor humoros bevezetőjében a tavasz közeledtéről beszélt.

Czuczor Sándor jószolgálati nagykövet megjegyezte, hogy Mátyás kiereszti a tavaszt, kiosztja a madaraknak a sípokat, utalva ezzel arra a néphagyományra, amely szerint Mátyás töri meg a tél uralmát.

Ezután Kovács Krisztián „Kiki” vezetésével felelevenítették a télűző néphagyományt. Farsangi rigmusok hangzottak el, és álesküvőt is tartottak – amelyben a menyasszony férfi volt –, a program végén pedig meggyújtották a kiszebábot is. A műsorban a Ringató Balaton Tánccsoport, a Veszprém–Bakony Táncegyüttes és a balatonfüredi Koloska Táncegyüttes tagjai is felléptek, a talpalávalót a Zagyva Banda húzta.

Gyorsan lángra kapott a kiszebáb

 

A résztvevők ezután énekszóval a Budatava strandra vonultak, ahol már délelőttől gasztronómiai programok várták az érdeklődőket a helyi vendéglátósok által alapított Megfőzzük Almádit Egyesület és egy reklámstúdió együttműködésével. Kora reggel két disznót vágtak le: orjaleves, toros káposzta, hurka, kolbász, pecsenye és töpörtyű, valamint egy smokerben barbecue-oldalas és tépett húsos szendvics is készült, sorolta Tornyos Balázs, az egyesület elnöke.

 

Schirilla Györgyhöz tizenöten csatlakoztak és mártóztak meg az alig kétfokos Balatonban

 

A rendezvényre több helyi szolgáltató is kitelepült, így pohárkrémek, egy helyi pálinkafőzde teljes szortimentje és különleges kávék is várták a vendégeket.

Az utóbbi tíz évhez hasonlóan a téltemetés balatoni fürdőzéssel zárult. Schirilla Györgyhöz, a nemzet rozmárjához tizenöten csatlakoztak és mártóztak meg az alig kétfokos Balatonban.

Alsóörsön idén szakítottak a hagyományokkal a szervezők. Korábban táncos toborzóval kezdődött a már megszokott esemény, úgy vonultak le a Balaton partjára. Ott néptánccal fűszerezve, tréfás esküvőn összeadták a falu öreglányát és öreglegényét, majd eltemették a telet a kiszebáb elégetésével.

– Némileg a velencei karneválból ihletet merítve, egy újfajta téltemető mulatsággal próbálkoztunk most Alsóörsön. Gólyalábasok, dobosok, később tűzzsonglőrök segítségével űzzük el a telet – tájékoztatott Kálmánfi Gábor művelődésszervező.

A menet dobpergéssel indult el a Sirály parkba. A dobosokat később felváltották a gólyalábasok, akik műsorukkal megnevettették a közönséget, ráadásul bevonták őket egy közös fitneszbe is, hogy ezáltal mindenki kellőképpen átmelegedjen.

Az önkormányzat a Napraforgó Óvoda által készített forralt borral és teával kedveskedett a jelenlévőknek.

– Jégtörő Mátyás napja előtt egy nappal mindig olyan hosszúnak tűnik a tél, és már nagyon várjuk a tavaszt. Nagyon hangulatos és hangos az idei téltemetés, így remélem, hogy végleg elűzzük a telet, és köszönthetjük a tavaszt – hangsúlyozta Ferenczy Gábor alpolgármester.

A két és fél méteres báb nádból készült, összekötötték, felöltöztették, és egy ízléses fejet is kreáltak neki – a bábu Tarnai Viktória és Kovács Zoltán keze munkáját dicsérte. A kiszebáb hamar lángra kapott, és a Balatonban lehelte ki lelkét, ezzel jelképesen is elűzve a telet. Aki pedig még maradt, megcsodálhatta a tűzzsonglőrök bemutatóját.

Maskarás lakodalmat ültek, disznót vágtak, kiszebábot égettek és boszorkánypartit tartottak Örvényesen, Tihanyban és Zánkán.
Férjhez adták Marcsát, Tihany legszebb virágszálát, akit a Mádl Ferenc téren Titz Tibor vőfélynek nem kellett sokáig kikérnie a háztól, ugyanis a kezében sodrófával, amúgy seprűn érkezett, károgó hangú örömanya szívesen adott túl – ahogy ő mondta – rosszéletű leányzóján.

Az ifjú pár nem kis meglepetést és nagy vigadalmat keltett a szépszámú vendégsereg előtt, ugyanis a menyasszonynak talán hónaljáig ért Gyurka, a pocakos vőlegény, ráadásul a menyasszonyi csokor is rendhagyó volt: konyhai eszközöket, így fakanalakat „fontak”, illetve ragasztottak össze szigetelőszalaggal. A násznép, közte a maskarás rokonság, és a hosszan kígyózó vendégsereg a Tihanyi Asszonykórus vidám nótázása mellett egészen a Visszhang-dombig kísérte a menetet, ahol a balatoni nádból font kévéhez támasztva elégették a tél jelképét, a kiszebábot. A tihanyi panorámánál fellobbant hatalmas lángokat nagyon sok helybeli, valamint hazai és külföldi vendég megörökítette.

Barátaikkal együtt kifejezetten a télűző vigasságra érkezett Tihanyba a balatonszárszói Almach Ottó és a balatonakarattyai Kovács Anna is. A fiatalembernek abban a szerencsében volt része, hogy ő kapta el a menyasszony csokrát, így a hagyomány szerint ő és párja lesz az első, aki követi a menyasszony-vőlegény példáját. A férfi boldogan jegyezte meg, nagyon örül annak, hogy övé lett a csokor. Aztán a jó kedélyű násznép visszasétált a térre, ahol menyasszonytánc mellett megülték a lakodalmat, miközben finom disznótorost kínáltak a vendégeknek.

Nagy vigasság mellett űzték el a telet Örvényesen is, ahol ebből az alkalomból először vágtak disznót a művelődési ház udvarán, amit a Huszár Zoltán polgármester vezette borkóstoló mellett együtt fogyasztottak el a helyiek és vendégek, majd kiszebábégetéssel utat nyitottak a tavasznak. Örvényesen a kolbászkészítésben több csapat versengett egymással, amiből mindenki győztesen került ki, mert mindegyik csapat különleges, finom ízesítéssel rukkolt ki.

Zánkán a faluháznál tartott boszorkánypartin semmit nem bíztak a véletlenre. Itt a télűzés receptjével várták a vendégeket, akiknek azt ajánlották: „Végy egy télűző maskarát, vedd magadra, gyere el a faluházhoz, egyél a frissen sütött fánkból, igyál hozzá forralt bort, égesd el a kiszebábot és mulass hajnalig!”

A Balatonnál, úgy tűnik, jó munkát végeztek, mert az időjósok szerint a napokban már a tavaszt idézi a hőmérséklet.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva