2020.01.10. 17:00
Az egyik legjobb európai fürdő a zalakarosi
Az európai fürdőszövetség, az EuropeSpa Med ötcsillagos minősítési tanúsítványával gazdagodott a Zalakarosi Fürdő.

Az elismerést a fürdő vezérigazgatója, Cziráki László és Novák Ferenc polgármester mutatta be.

Cziráki László (balról) és Novák László az EuropeSpa Med ötcsillagos minősítési tanúsítványával Fotó: Szakony Attila

A fürdőben tartott sajtótájékoztatón Cziráki László kiemelte: a létesítmény a hazai termálturizmus egyik zászlóshajója, mely az elmúlt néhány évben sikert sikerre halmozott. Az innovációk terén, a gazdasági mutatókban is az élen jár, s a vendégek körében ugyancsak népszerű.

Nézd meg a fürdő legjobb képeit:

– Az európai fürdőszövetség ötcsillagos minősítésével belépett a legjobb fürdők sorába – folytatta Cziráki László.
– Nagyon szigorú kritériumrendszernek kellett megfelelni ahhoz, hogy bekerüljünk az elitbe. A gyógycentrum és a gyógykert felújítását követően cseh és holland szakemberekből álló delegáció járta be a fürdőt. Áttanulmányozták a dokumentumokat, de tesztelték például a dolgozók nyelvtudását és szakmai végzettségét is. Nem dőlhetünk hátra, hiszen évente megújítják a tanúsítványt, melynek további fejlesztésekkel szeretnénk megfelelni. Az önkormányzat elfogadta az új üzleti tervünket, ami igen jelentős, 800 millió forintos beruházásokat tartalmaz.

A tanúsítvány elnyerését Novák Ferenc zalakarosi polgármester is üdvözölte, aki szerint a sikernek három záloga van: a minőségi munka, az innováció és kitűnő marketing. Mint hozzátette: a turizmust a kormány is jelentős összegekkel támogatja.

Nyitókép: zalakaros.hu

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva