Turbéki Bernadett | 2021.08.16. 14:00
Az erőhöz a taktikát is be kellett vetniük - Bottal húzták el egymást
Negyedszer rendeztek Bothúzó Országos Bajnokságot Látrányban a hétvégén. A tradicionális orosz hagyományokkal bíró világversenyeken eddig is bizonyítottak a magyar versenyzők. A szombaton rendezett országos megmérettetés egyben egy válogató is volt a továbbjutáshoz.

Dagadtak az erek, feszültek az izmok, izzadtságtól gyöngyöztek a homlokok a IV. Látrányi Bothúzó OB-n. Az első bothúzó versenyt 2013-ban rendezték hazánkban. Akkor még olyan kevés résztvevő jelentkezett, hogy nem volt értelme súlycsoportokat alakítani. Azóta megváltozott minden.

– Az elején nem is tudtuk pontosan, mit kell csinálni – mondta Kiss Tamás, aki már az első versenyen remekelt. Tizenpáran kezdtünk, és manapság ötven-hetven versenyző vesz részt a megmérettetéseken – mondta a versenyző, aki szombaton bíróként segítette a küzdelmek menetét.

Dagadtak az erek, feszültek az izmok… Fotó: Turbéki Bernadett

 

A bothúzás ugyanis egy küzdősport, amelyben az ellenfelek egymással szemben ülve egy csaknem 50 centiméteres botba kapaszkodva igyekeznek vagy áthúzni ellenfelüket a saját térfelükre, vagy megszerezni a botot. Az egyetlen olyan küzdősport, amelyben nincs testi kontaktus az ellenfelek között. Napjainkra a hazai bothúzás nemhogy súlycsoportos sportággá vált, de már hölgyek is indulnak a megmérettetéseken. A tizenhat éves Szőcs Petra másfél év alatt sikert sikerre halmozott már.

Szőcs Petra nekiveselkedett Fotó: Turbéki Bernadett

– Sokféle sportot kipróbáltam már. Kajakoztam, vízilabdáztam, úsztam, szóval vízisportokat űztem. Az edzőteremben láttam meg a mostani edzőmet, hogy mit csinál, és másfél évvel ezelőtt belevitt ebbe a sportba, amelynek már voltam országos bajnoka is – mesélte Szőcs Petra, akit szülei mindenben támogatnak, és elhordják a versenyekre is. A szombati válogatót februárban rendezték volna, ám akkor el kellett halasztani. A vártnál kevesebben jelentkeztek most a küzdelemre, mivel a nyaralások időszaka zajlik.

Ötvenen érkeztek az ország legtávolabbi pontjairól Fotó: Turbéki Bernadett

– Csaknem ötven versenyző jelezte, hogy részt vesz a mai versenyen. Az ország legtávolabbi pontjairól, Győrből, Szegedről, Salgótarjánból, és Pécsről is érkeztek. Szeretnénk, ha mindenki győztesnek érezné magát, ezért igyekszünk mindenkinek tárgyjutalmat adni, amit otthon a polcára tehet, és emlékezhet rá, hogy itt volt – mutatott végig a serlegeken Dusnoki Imre, a verseny egyik szervezője, aki maga is nagy sikereket ért el a sportágban. – A világversenyeken eddig többnyire az oroszok győzedelmeskedtek, de néhány éve ők maguk is elismerik a magyar mezőnyt, már tartanak tőlünk – mondta Dusnoki Imre.

– A járványhelyzet nem használt az utánpótlás versenyeknek. Korábban már rendeztünk országos megmérettetést a gyerekeknek, hetvenöt alsós és nyolcvan felsős vett részt az ország különböző pontjairól, ám most kezdhetjük újra az egészet. Szeretnénk, ha a bothúzás is bekerülne tantárgyként az iskolai oktatásba, mint küzdősport, hiszen a kormány a küzdősportokat támogatja, hogy bekerüljenek az iskolai oktatási rendszerbe – mondta Nagy Attila, aki az utánpótlás nevelést fontosnak tartja.

Bothúzással is lehet karriert építeni

A bothúzásban nemcsak az erő, hanem a technika is fontos. A huszonöt éves derekegyházi Véró Alex három évvel ezelőtt, éppen Látrányban kezdte a pályafutását.

– Azt a versenyt megnyertem, azóta pedig sikerült a világkupa győztes címig jutnom-mesélte a fiatalember, aki korábban erőemeléssel foglalkozott. Azóta pedig erős emberek versenyén is indult. Simán elhúz egy kamiont is. – Győzni jöttem erre a versenyre, hiszen minden megmérettetésen az első hely a cél. Csak így érdemes nekivágni – mondta a három év alatt sok tapasztalatot szerzett versenyző, aki szerint a bothúzásban a technika is fontos, nemcsak az erő.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva