2018.09.25. 06:37
Az evolúciónak köszönhetjük az emberi mosolyt
Hirdetés - A biológusok és antropológusok többsége azon a véleményen van, hogy a mosoly kezdetekben a félelem jele lehetett.

A szakemberek szerint a mosoly „története” legalább 30 millió évre vezethető vissza, s bár minden más fajnál máshogy fejlődött ki, leginkább az embereknél eltérő ez a folyamat. De valójában mi a különbség a nevetés és a mosoly között? Valóban az evolúciónak köszönhetjük az emberi mosolyt?

Praktikus okok és gyakorlati funkciók

A szakemberek egyöntetű véleménye szerint az arckifejezéseknek már kezdetben is valamilyen praktikus okai voltak, egyes kutatók úgy vélik sok közülük szociális célokra is felhasználható. A hunyorítás vagy éppen a szem szűkítése eredetileg egészen biztosan a látás élességét volt hivatva javítani. Nyilvánvalóan az olyan nagyfokú koncentrációt igénylő helyzetekben volt utóbbiakra szükség, mint a vadászat vagy valamilyen más célt szolgáló fizikai konfrontáció. Pszichológusok például testünknek ezt a megnyilvánulását általában a haraggal és az agresszióval párosítják.

A mosoly evolúciós gyökerei

A mosolygás egy rendkívül bonyolult érzelmi reakció, amely pszichológiai szempontból a mai napig ugyanolyan rejtélyes, mint bármilyen más emberi arckifejezés. Gondoljuk csak meg, hogy az ember nemcsak akkor mosolyog, ha valami elnyeri a tetszését, vagy ha történetesen jó a kedve. Mosolygunk egy egyszerű kínos szituációban, vagy akkor ha szimplán eljátsszuk azt fényképezés közben. A mosoly eredete egy rendkívül korai reflexre vezethető vissza, amely minden bizonnyal egy másik egyeddel történő találkozás során létrejövő védekező magatartás feloldásaképpen jelentkezhetett. Charles Darvin evolúciós elmélete szerint az arckifejezés az evolúció során alakult át úgy, hogy szenzoros funkciója legyen az üzenetküldő részéről. Ez a teória ugyanis azt is mutatja, hogy a befogadó számára is van kommunikációs funkciója az arckifejezésnek, és ebből kiindulva magának a tekintetnek is.

Mosoly vagy nevetés? És a vicsorítás?

Bár a társadalom jelentős része a kommunikációban egymás szinonimájaként használja, a nevetés és a mosolygás egy és ugyanaz. Elég, ha arra gondolunk, hogy a nevetéssel ellentétben az emberi mosoly első kezdeményei bizony néhány főemlősnél is megtalálható, igaz nem ugyanazzal az előjellel. A mosoly lényegében nem más, mint az ajak visszahúzódása a fogakról oly módon, hogy a fogsor teljesen zárt marad. Míg ellenben az ember számára a mosoly egy kifejezetten pozitív dolog, addig az állatok között egyáltalán nem a boldogságnak és az elégedettségnek a kifejezését, mint inkább a félelmet jelenti. Nálunk, embereknél valami hasonlót fejez ki a vicsorítás. További érdekes adalék lehet, hogy egyes szakemberek szerint a nevetés az agresszióból származik. Egy friss kutatási eredmény tökéletesen igazolta, hogy az ember és az emberszabású majmok nevetése a közös evolúcióra vezethető vissza, így az a mosolyhoz hasonlóan akár legalább 30 millió évre vezethető vissza.

A mosoly evolúciójának kezdetétől a digitális mosolytervezésig

Hosszú idő telt el a mögöttünk hagyott évmilliók során, míg a digitális mosolytervezéshez hasonló szolgáltatások koráig eljutott az emberiség. Modern médiavilágunkban – a reklámoktól a hollywoodi filmekig bezáróan – rendkívül fontos szerep jutott az egészséges és szép mosolynak. Kevesen tudják, hogy a 21. századi sztárok filmvászonról visszaköszönő mosolyát rendkívül alapos digitális mosolytervezés előzi meg. Ennek során a szakemberek fogorvosok, számítógépes programok – egészen pontosan egy speciális orvosi szoftver – segítségével, fotók és videók elemzésével pontosan meghatározzák milyen változtatás illik a színész arcához valamint fogai karakteréhez a legjobban. Az eredmények függvényében pedig elkezdik az esztétikai és hagyományos fogászati kezeléseket.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva