likeBalaton.hu | 2021.06.30. 20:00
Balaton4 - Sikeres együttműködési projekt a Balatonért
A Balatoni Helyi Termék – Fejlesztő Műhely című pályázat azzal a céllal indult útjára még 2019-ben, hogy közösen egy olyan mintamodellt dolgozzanak ki, amely hozzájárul a Balaton egész éves ismertségének erősítéséhez.

Az elmúlt évben bekövetkezett járványhelyzet miatt ugyan fél évvel később, de így is rendkívül sikeresen zárult a Balaton körül működő négy Leader Helyi Akciócsoport együttműködési projektje.

A négy egyesület a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, a Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak Leader Egyesület és a Zala Termálvölgye Leader Egyesület, amelyek célja megmutatni, hogy a Balaton és térségének vonzerejét nem csak az egész éves programok, nyitva tartó éttermek és szálláshelyek adják, hanem számos rejtett értéke van, amik miatt érdemes a főszezonon kívül is idelátogatni.

Mind a négy szervezet a Balaton közvetlen környezetében működik, ám mindegyik térségnek más-más sajátosságában mutatkozik meg igazi erőssége. Ezen sajátosságokat igyekezett a projekt innovatív elemekkel és a jelenlegi szükségletekkel kiegészítve tovább fejleszteni, amely újabb lendületet adott a korábbi célkitűzések eléréséhez is.

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület székhelye Sümegen van
Fotó: Mészáros Norbert

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, mint a projekt konzorciumvezetője még 2019-ben, egy tanulmányút keretében mutatta be partnereinek sikeresen működő, mára már közel 100 tagot felvonultató védjegy projektjét és a Balaton-felvidék színes turisztikai kínálatát bemutató, több, mint 10 éve működő túraútvonal rendszerét. Az ezt követő műhelymunkán, amely a kommunikáció és marketing témakörét érintette,

megszületett a konzorcium közös szlogenje: BALATON4, együtt a Balatonért.

Az Egyesület a pandémia ideje alatt sem tétlenkedett, új köntösbe bújva megújult a turisztikai weboldaluk, valamint elkészültek a négy térséget bemutató azon turisztikai ajánlók, amelyek hasznos információkkal szolgálnak az ide látogatók számára az évszaknak megfelelő programlehetőségekről, túralehetőségekről, vendéglátó és szálláshelyekről.

Zalakaros térsége
Fotó: Mihály Szilvia

2019 őszén a Zala Termálvölgye Leader Egyesület műhelymunka keretében vezette be a Nyitott Porta hálózat tagjait és más helyi termelőket a csomagolástechnikák és a piacra jutást elősegítő megjelenés elkészítésének rejtelmeibe.

Az egyesület elkészítette a „Zala-völgy” turistatérképét, amely a túrázási és kirándulási lehetőségek mellett a Zala-völgyi Nyitott Portákat is bemutatja az érdeklődőknek. A túrázásokhoz elengedhetetlen a megfelelő felszerelés, melyről szintén gondoskodott az egyesület: a projekt szlogenjét viselő hátizsák és baseball sapka készült el a projekt keretében.

2021 tavaszán az érvényben lévő korlátozások miatt ugyan a személyes jelenlétet ugyan mellőzni kellett, de online formában újabb műhelymunka valósult meg a Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak Leader Egyesület szervezésében.

A Hévízi-tó
Fotó: Mihály Szilvia

A jó hangulatú fórumon a bevásárlóközösségek és egy biogazdaság mindennapjai nyerhettek betekintést a résztvevők.

A közös projekt utolsó hónapját tanulmányutak színesítették. Június elején a Nyitott Porták mutatkoztak be, majd a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület mutatta be Érték és Minőség projektjét a partnereknek.

Végül Hévíz és térsége értékei, helyi termelői és vendéglátóhelyi mutatkozhattak be, és közelebbről is megtekinthették a résztvevők a bevásárlóközösségek működését.

A projektet Balatonalmádi-Vörösberényben megrendezésre került zárórendezvény zárta le.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva