2019.07.24. 08:00
Balatonfüredi Prímásverseny: népszerűsítik a cigányzenét
Népszerűsítik az igazi magyar cigányzenét, a prímásversenyen, amit hetedik alkalommal rendez meg az Anna-bál kísérőrendezvényeként, július 23-án és 24-én, a balatonfüredi önkormányzat és a Hagyományok Háza.

A versenyen az egész országból heten vesznek részt kötelező és szabadon választott darabokkal a Vaszary Galériában.

Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetője, Liszt-díjas prímás, hegedűművész, a zsűri elnöke érdeklődésünkre elmondta, azzal a céllal rendezik meg a versenyt, hogy a fiatal, tehetséges, cigányprímásnak tanuló növendékeket segítsék abban, hogy a közönség megismerje őket. Kötelező darabként adták elő kedden Lavotta János: Lavotta János első szerelme című művét, szerdán pedig választhatnak Vittorio Monti csárdása, Hubay Jenő: Repülj fecském és Pablo de Sarasate: Cigányosan című műve közül egyet.

– Ragaszkodunk a nótacsokorhoz, hogy azon belül legyen egy lassú nóta, egy andalgó, és egy lassú meg egy gyors csárdás variációkkal, fogalmazott a zsűri elnöke, aki Roby Lakatos, a magyar hegedűvirtuóz, világzenész, ifjabb Kállai Kiss Ernő, a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása társaságában értékeli, hogyan vezetik a versenyzők a zenekart, figyeli az előadásmódot. Radics Ferenc felidézte, régebben naponta több mint hatvan zenekar muzsikált Budapesten, most ennek csak a töredéke. A cigányzene népszerűsítése a célja a Muzsikáló Magyarország programnak, amely a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza közös pályázata, amivel a hazai cigányzenét népszerűsítik.

Gajó Dorottya, a Hagyományok Háza sajtó asszisztense aláhúzta, szerdán este a meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren. Fellép Roby Lakatos, ifjabb Kállai Kiss Ernő és Radics Ferenc, Lugosi Kati nótaénekesnő, Szigeti Fercsi nótaénekes, Varga Jenő, a 2017-es prímásverseny győztese és a Muzsikáló Magyarország projekt 2018-as résztvevője, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, valamint a prímásverseny résztvevői és díjazottjai.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva