Turbéki Bernadett | 2021.07.12. 07:00
Befogják a szelet, úgy repülnek a Balaton felett
Nincs hozzá koktélbár, és egyáltalán nem olyan, mint a filmeken. Az oktatás ugyanis nem a szárazföldön zajlik. Balatonfenyvesen működik a Balaton egyik legrégebben alapított szörfiskolája. Az idén 26 éves vízisport-suli a kezdetek óta folyamatosan fejlődött. A Windsurf mellett a Kitesurf is nagy teret hódított magának, sőt, a szörfiskola tulajdonosa kite-ernyőket tervez és készít Közép-Kelet Európában egyedülállóan.

1994 meghatározó év volt Károly Attila életében. A matematika-testnevelés szakos tanár akkor döntött úgy: szörfiskolát nyit Balatonfenyvesen. Egy évvel később, az 1995-ös szezonban pedig meg is valósította a tervét. Ma már egy másik szeles szenvedélynek is hódol.

Balatonfenyvesen a szörfiskola halad a korral Fotó: Károly Attila

– A windsurf oktatás volt az alapvető profilunk. Aztán ahogy színesedett a vízisport paletta, úgy tartottunk lépést a lehetőségek kínálatával. Az idősebb korosztály felé fordulva vitorlásoktatást vezettünk be, majd a kétezres években megjelent a kitesurf – mesélte Károly Attila, a szörfiskola tulajdonosa, aki már 2002-ben saját maga tervezett ernyőket az extrém sportként nyilván tartott kiteozáshoz, vagyis ahhoz a sporthoz, amely a sárkányeregetés és a vízisí egyfajta kombinációja. A legextrémebb vízisportnak számít, és még környezetbarát is. Egyszerre gyors és akrobatikus, vagány és látványos, garantált az „adrenalinfröccs”.

– Az első ernyőt magam készítettem, mert Magyarországon egy-két üzletben lehetett csupán ilyesmit kapni, és nem volt választék. Ahogy teltek az évek, egyre több gyártó jelent meg a piacon, és az oktatás mellett mi is elkezdtünk foglalkozni a gyártással és forgalmazással is. Már a nemzetközi piacra is sikerült kijutni a termékeinkkel, melyeket a legtöbb gyártóval ellentétben nem Kínában, hanem Európában, Magyarországon, Kaposváron gyártunk – mondta a vízisportok szerelmese, aki nem állt meg az első ernyőnél, újabbakat és újabbakat fejlesztett.

Balatonfenyvesen felszántják a vizet Fotó: Károly Attila

– A Balatonmáriától Alsóbélatelepig terjedő, Balatonfenyvest is magába foglaló partszakaszt bátran nevezhetjük „windszörf és kiteparadicsomnak”. A Balaton déli partján még két hasonló hely van: Balatonszéplak és Sóstó, ahol igazán kedvezőek az adottságok. Hazánkban a Velencei tó és a Fertő tó is alkalmas kiteozásra, de a vízfelület nagysága, és a szél „tisztasága” miatt a Balaton nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Sajnos a szeles napok száma nem éri el a Fertő tavi átlagot, de a frontos időjárási helyzetek megfelelő irányú és erejű szelekről gondoskodnak. Az ország legtávolabbi pontjairól, Debrecenből és Nyíregyházáról is érkeznek ide kiteosok, illetve tanulók – magyarázta Károly Attila, aki azt megemlítette, hogy a klímaváltozás kapcsán egyre gyakoribb a szeles idő a Balatonon, ahol az igazán nagy napokon egy-másfél méter magas hullámokkal is találkozni.

Méterekkel a víz fölött is megtart az ernyő Fotó: Károly Attila

 

– Aki itt elsajátítja az alapokat, bármilyen vízfelületen megállja a helyét. Nekünk pedig jó helynek bizonyul az ernyők tesztelésére Balatonfenyves és a kiteszörf iskola. Az ernyőink minősége és felhasználhatósága mára vetekszik a vezető gyártó cégek, hasonló kategóriájú termékeivel. Gyakran érkezik elégedett visszajelzés a világ sok pontjáról, mint pl. Új-Zélandról, vagy Japánból, ahol használják az ernyőinket. Sokan csak azt látják, hogy színes zacskók repülnek az égen, ám nagyon komoly és összetett felszerelésről beszélünk. A szél biztosítja a meghajtást, amit az ernyő segítségével fog be a kiteos, akinek a testéhez egy trapézon keresztül a siklóernyőhöz hasonló, ám jóval kisebb ernyőt csatolnak, és ez húzza a deszkán a sportolót.

Az ernyőn nagyon sok múlik Fotó: Károly Attila

– Az extrém sportként emlegetett kiteszörffel szemben a maratonfutást inkább tartom extrémnek, mint a kiteozást. Én inkább FUN sportnak nevezném, mint ahogy a windszörföt a síelést, vagy a snowboardozást. Bárki megtanulhatja, aki hajlandó kellő alázattal és kitartással gyakorolni ezt az izgalmas és szép sportágat. Kicsi gyerekeknek nem szoktuk javasolni, de tizenéves kortól már tanulható, és vannak hetven év körüli sporttársak is, akik még mindig önfeledten száguldanak a hullámokon, mert elég fittek hozzá.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva