Krausz Andrea | 2019.06.05. 09:00
Berobban a nyár pünkösdkor Siófokon
Az első kánikulai hétvégén igazi roham várható a városban. A nyárindító Pünkösdi Fesztiválon délutánonként ingyenes programokkal várják a vendégeket a hajóállomáson és egy másik helyszínen, a Plázson is dübörög majd a buli.

Siófokon már 126 éves hagyománya van a Pünkösdi Szezonnyitónak, az elsőt 1893-ban rendezték meg először a Balaton-parton, a fürdőtelep átadásakor. Az ünnep azóta is a balatoni turisztikai főszezon nyitányának számít, melyhez olyan hagyományos események kapcsolódnak, mint a díszes felvonulás, vagy a nyári főváros jelképes kulcsának átadása.

A négy napos programsorozat már pénteken megkezdődik. A HÉ! Siófok-térségi Helyi Érték Egyesület a korábbi évekhez hasonlóan június 7-én újra megrendezi a Balaton Szalon elnevezésű kiállítását a Kálmán Imre Kulturális Központban, ahol ezúttal a tó környékén élő népművészek, népi iparművészek mutatják be alkotásaikat. Fafaragók, szaru-csont díszítők, fazekasok, keramikusok, lószőrfonók, szövők, népviseleti baba készítők, gyapjúszövők, tojáskarcolók, hímes tojás festők, csuhébaba készítők, mézeskalács készítők, hímzők, népviselet varrók, kovácsok, faművesek, csipkekészítő munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.

Június 8-án, szombaton 10 órakor a hagyományokhoz híven átadják a Kálmán Imre Emlékplakettet. Ezt a kitüntetést 1998 óta olyan színészek, előadóművészek, rendezők kapják, akik az operett világában eltöltött többéves kitartó és sikeres munkájukkal a város világhírű szülötte, Kálmán Imre kultuszát ápolják.

Idén a kaposvári születésű Teremi Trixi színművésznőnek adományozzák a díjat, aki az Operettszínházban eltöltött évei során megkaphatta a legjobb szubretteknek járó Bársony Rózsi emlékgyűrűt is.

Az ünnepséget követően indul a pünkösdi menet a város központjából a hajóállomásra, ahol a színpadi köszöntők után átadják a Nyár Fővárosának kulcsát, majd megkezdődnek az ingyenes koncertek, művészeti produkciók a színpadon. Fellép a többi között szombaton a Balaton Táncegyüttes, Janicsák István és a B52 zenekar, vasárnap a Compact Disco, hétfőn pedig az Old Boys. A hajóállomáson vásárosok, kézművesek, gasztrokereskedők várják a vendégeket.

A teljes progamról itt lehet olvasni.

Mi a nyár főváros vagyunk, várjuk a vendégeket és ezzel az ünneppel szeretnénk megadni a tiszteletet a helyi vállalkozóknak, a helyeiknek is – mondta Hamvas Péter, Siófok alpolgármestere.

Egész nyáron számos városi rendezvényt kínálunk, minden hétvégére jut valami program. Megújulnak idén a szabadstrandok, átépül több vizesblokk, új strandi lejárók, padok készülnek, megkezdődött a fásítás, sportpályákat alakítunk ki, az Aranyparton közvilágítás létesült és közvetlenül a víz mellett ingyenes wi-fi is elérhető lesz, mivel közel 500 millió forintot nyert a város cége, Balaton-parti Kft. az Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán – emelte ki az alpolgámester.

Siófok, Aranypart. Megújulnak a szabadstrandok (Fotó Krausz Andrea)

Az idei nyáron egyébként ingyenes parkolási lehetőséget biztosít a város két nagyobb területen a parkolási gondok enyhítése miatt. A hajóállomástól nem messze, a Horgony utcában, valamint a Vásárcsarnokhoz közeli Kossuth Lajos utca és Vilma utca által határolt területen lesz ingyenes a megállás minden gépkocsi számára.

A pünkösdi hétvégén beindul a nagyüzem a siófoki PLÁZS-on is. Június 8-án, szombaton a Bëlga & Krúbi, másnap pedig a Bikini és a Republic érkezik a PLÁZS színpadára, majd utána következhet a Fergeteg party Dj Dominque-kal. De ezen a hétvégén nyílik meg új helyszínként az 1200 m2-es Aréna is ugyancsak a Plázson, amely a legendás Palace diszkó helyett működik majd. A Palace-nak emléket állító nyitóbulin a legjobb magyar dj-k állnak a pult mögé.

Erről részleteket itt olvashatsz!

Szöveg, borítókép: Krausz Andrea

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva