veol.hu | 2021.08.22. 16:00
Böjte Csaba Zircen járt a VIII. Balatoni Csillagösvény Missziós Körút első állomásaként
A Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoport meghívására érkezett a bakonyi kisvárosba Böjte Csaba ferences szerzetes és a Magyar Örökségdíjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyerekkar.

Csaba testvér és Nagy Éva Vera kórusvezető a koncert előtt a ciszterci apátság Gobelin-termében tájékoztatta a sajtó képviselőit az idei, öt helyszínen tartandó fellépésükről, a missziós utazások céljáról. Bérczi Bernát zirci apát köszöntötte a vendégeket, elmondta, nagy öröm a város lakóinak és nekik, szerzeteseknek is, hogy elfogadták a plébánia karitász csoportja meghívását. Nagy Éva Vera a kezdetekről beszélt, amikor a mozgó iskolai keretében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban, napközis intézményeiben tanították a gyermekeket. Beszélt a dédelgetett tervről, hogy a kórus számára egy szociális, kulturális jellegű missziós központot létesítenének.

Böjte Csaba Zircen
Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Csaba testvér kezdettől mellénk állt, támogatott bennünket, szoros volt az együttműködésünk. Biztatást, ígéretet adott, elkísért bennünket a Barna Tamás által megálmodott csillagösvény körutakra, mondván, jó emberek adományaiból felépülhet a központ. Így lett. A kezdeti gyermekkar mára gyermek-, és ifjúsági kórussá nőtte ki magát – mondta el a kórusvezető.

Vera nővér és Czakó Gabriella zenepedagógus 2004 óta „vándortanítóként” faluról falura járva tanítottak, Szováta központtal a Felső-Nyirádmente falvaiban. Az oktatás és nevelés rendhagyó formájával nemcsak a Kodály módszert, a népi hagyományok művelését, a klasszikus zene szeretetét terjesztették a székely gyermekek között, hanem létrejött körülöttük egy nagy közösség is, melyet a közös hit, közös értékek tartanak össze.

Böjte Csaba Zircen
Fotó: Pesthy Márton/Napló

E nagy család bátorította őket, hogy építsenek egy missziós központot az általuk alapított Marosszéki Kodály Zoltán Gyerekkar számára. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy saját helyen tarthassanak foglalkozásokat, táborokat a gyerekeknek, képzést a felnőtteknek. Külföldi és magyarországi pályázatok támogatásával 2013 tavaszán megindultak az építési munkák és 2016. május elejére befejeződtek. Csaba testvér örömmel jött Zircre, ahol korábban már tartott lelkigyakorlatot a szerzetesi közösség számára.

Böjte Csaba Zircen
Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Vera nővérék kezdetben szinte a mikrobuszban laktak, közel ötszáz gyermeket tanítottak.

Azt gondoltam, énekből, jókedvből, gyermekkacagásból rakjunk fészket ennek a pacsirtaseregnek. Kitaláltuk, mivel a Balaton környékén sok a vendég, talán eljönnének a koncertjeinkre.

Nagy élményt jelentenek a körutak mindannyiunk számára, gyermekeink énekelnek, van lehetőség fürdésre, fagylaltozásra, lehet misézni, prédikálni, evangéliumot hirdetni. Mostani utunk különlegessége, hogy az énekesek mellett hoztunk magunkkal nyolc moldvai csángó táncos fiatalt – ismertette Csaba testvér.

Böjte Csaba Zircen
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A zsúfolásig megtelt bazilikában a csengő gyermekhang énekével, Dicsérjétek az urat, kezdődött a szentmise, melyet Böjte Csaba celebrált. Feltette a kérdést, válaszolunk-e Isten megszólítására, hiszen ő, feladatot adva, mindenkit megszólít, bízva abban, hogy képes megtanítani a szeretet parancsát.

– Építsük Isten országát, hittel, hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket – mondta. A mise után felejthetetlen koncertet adott a kórus – Kapitány Dénes, a bazilika orgonaművésze kíséretével – majd a díszudvarban Moldva első magyar kollégiuma, a bákói Szent Bonaventura bentlakásos intézmény fiataljai – Serban Bonaventura vezetésével – adtak fergeteges ízelítőt a moldvai csángó táncokból, bevonva a táncházba a szépszámú nézősereget. A csillagösvény körúton a kórus adományokat gyűjtött a szovátai Marianum Missziós Ház fejlesztésére, fenntartására, a fiatalok zenei nevelésének költségeire.

Böjte Csaba Zircen
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Ittlétük idején aggasztó híreket kaptak, ezért a Zircen összegyűlt adományokat egy rákos beteg marosvásárhelyi fiatalember, aki a kórus barátja, gyógykezelésére fordítják.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva